2016. február 18., csütörtök

#Off (Sajnálom + technikai problémák)

Sziasztok! Tartozom egy kis bejegyzéssel, és komolyan mondom, olyan mennyiségu bocsánatkéréssel, hogy már komolyan gáznak érzem magam :"DD
Amint nektek is feltűnt, mostanában jó, ha havonta hozom az új részeket, ezt ti is nehezményeztétek, és én se vagyok igazán megelégedve az írási teljesítményeimmel. Mindig volt valami indokom, tanulás, stb, de az utóbbi időben főleg, a laptopom nem igazán működik jól, és komolyan el kell magam szánnom ahhoz, hogy leüljek elé és egy miniháború után írni is tudjak valamennyit. Igazából ez volt az, ami elvette egy kicsit a kedvem az írástól, mert mobilról meg nem tudnék írni, így maradtak a havonta részek, de sajnos sokszor azok is csúsztak. Tudom, hogy nagyon úgy tűnik, de a blogról egyáltalán nem mondtam még le, folytatni fogom, amint tudom. Szerencsére ha minden igaz, a szüleimtől hamarosan kapom egy új gépet, amivel majd megoldódnak a problémáim, de addog még biztos kell várnim 2-3  hetet, és sajnos ezáltal nektek is :( Én tényleg nagyon sajnálom, hogy csak ígérgetem, hogy mostantól majd rendesen lesznek a részek, de amint lesz rendes gépem, már tényleg nem fogok késni... Bocsánat, hogy ennyit várakoztatlak titeket, de kérlek, azért ne gelejtsetek el, amint tudok, visszajövök, es bocsánatkérésként biztos, hogy egy-két rész extra hosszú lesz :') Tényleg nagyon sajnálom, és köszönöm, hogy ennek ellenére is vagytok 12-en, akil rendszeresen fogyelitek az oldalt, és hogy lassan átlépjük a 9000 oldalmegjelenítest:) Szuperek vagytok, és még egyszer, tényleg sajnálom, igyekszem nem nagyon eltűnni :D
Köszönöm, hogy vagytok,nagyon igyekszem majd behozni a lemaradást, és kicsit késve,de előre beígérek egy különkiadást is, a blog 1. Szülinapja alkalmából :)
Xxx, Skyler

2016. január 31., vasárnap

18. Cause everybody knows it, and everybody knew before

Másnap reggel szó szerint padlón voltam. Mármint ott ébredtem fel. Előző este Conék szobájában több órás maratont tartottunk, valamikor fél négy körül dőlhettünk ki teljesen. A pólómnak állott pizzaszaga volt, és majdnem elhánytam magam, szóval feltápászkodtam, és visszavonultam a saját szobánkba. A többiek még húzták a lóbőrt, így nekem bőven volt időm letusolni. Miután kiszálltam a zuhany alól, felöltöztem, és benyomtam a tévét háttérzajnak, miközben a laptopommal voltam elfoglalva. Megnéztem az összes közösségit, ellenőriztem mindent, szerencsére egyik hírportál se volt hajlandó velünk foglalkozni, úgyhogy megnyugodtam, benyomtam a kedvenc Arctic albumomat, és megpróbáltam relaxálni, az elmúlt pár hét alatt igazán először. Majdnem bealudtam, amikor a kellemes dallamot egy éles, sípoló hang szakította meg. A Skype volt az, hívásom érkezett, nem is akárkitől. Natalie volt az, a nővérem. Mindig is nagyon jó volt a kapcsolatunk, még a kezdetekkor ő volt az első fotósunk. Sejtettem, miért hív, hiszen 3 hete egyáltalán nem kommunikáltam az otthoniakkal, úgyhogy behúzott nyakkal fogadtam el a videóhívást.
-Szia - vigyorogtam bele a kamerába, amikor megjelent a képben
-Örülök, felhívtál, ahogy megígérted, mielőtt elhúztál itthonról - morgott a kamerába, de szinte azonnal felragyogott az arca, és stílust váltott - Mesélj már, mi van veled? Mi van veletek? Mikor jöttök haza? Anyuék meg vannak őrülve, szerintem örülj, hogy nincsenek itt, mert tőlük aztán rendesen megkapnád a magadét... Elfoglalt frontember vagy, a világ másik végén turnézol, alig van szabadidőd, de mégis hogy van pofád ahhoz, hogy ne telefonálj haza minimum kétnaponta? - röhögött fel  - Viccelek, nyugi. Mondjuk ők nem, az is biztos... Nem hiszem, hogy valaha is elfogadják, hogy felnőttél... Velem még könnyebb volt, mert amikor betöltöttem a tizennyolcat még volt egy kiskorú manójuk akiről lehetett gondoskodni... - magyarázott, én meg megkönnyebbültem. Nem szokott honvágyam lenni az utazások alatt, de mindig jó hallani a hazai hangokat. - Mesélj már valamit!! - kiáltott rám nevetve
-Próbálnék, de három és fél perce szövegelsz - vágtam vissza szintén röhögve
-Abbahagytam. Mi van veled? Még mindig akkora állatok vagytok, mint mielőtt elmentetek? Minden oké veletek? James kapott már idegösszeroppanást a pókoktól? 
-Minden oké, tök jó, már csak egy kicsi és a finálékoncert van hátra, próbálunk, meg minden, és már megkapta, igen - vigyorogtam
-Találtál már magadnak valami csinos ausztrál kiscsajt? - kérdezte ártatlanul, bennem azért mégis megakadt valami. Végül mégis úgy döntöttem, hogy nem kamuzok neki, hanem elmondom az igazságot, hátha mond valami bölcset, elvégre ő is lány, szóval miért ne... Végig figyelmesen hallgatott miközben meséltem, aztán amikor befejeztem, vagy fél percig hallgatott.
-Szóval, hadd értelmezzem: Első este kicsit bepiálva leszólítottál egy lányt, aki elhajtott a francba, aztán leütött, közölte, hogy van barátja, te meg felkérted turista-útmutatónak, és azóta is járjátok a várost, de közben kiderült, hogy JACK a barátja, az a Jack, és egy seggfej, ők szakítottak, te részegen smároltál a csajjal, ők megint összejöttek, erre ő is megcsalta a lányt, és most várod, hogy kiderüljön az igazság?? - hadarta el, majd pár másodperc szünet után kegyetlen röhögésbe kezdett. Percek után már kissé megalázónak éreztem, hogy alig kap levegőt és fuldoklik a nevetéstől, de azért se akarta abbahagyni
-Ez rohadt jó, beajánlhatlak az MTV-nek? Sikersorozat lenne belőle, és még a bandát is promózhatnánk vele - vigyorgott
-Most már azért befejezheted - meredtem a kamerába
-Oké, oké. Szóval nagyobb szarban vagy, mint azt valaha gondoltam volna. Mit akarsz csinálni? - kérdezte végül, aggódósra véve a figurát
-Fogalmam sincs - túrtam bele a hajamba. Szerintem még mindig elég nagy esélyem van győzni, csak bíznom kéne a terveimben - megvontam a vállam - Egy-két nap és lesz valami.
-Én értem. A kérdés az, hogy tényleg akarod a lányt? Úgy igazán? - vonta fel a szemöldökét a nővérem.
-.Igen, azt hiszem. Ez rohadt gázul hangozhat, de beleestem, meg akarom kapni, imádom, hogy ellenáll, hogy kedves velem, hogy gyönyörű, és legszívesebben... - kezdtem magyarázni, de belém fojtotta a szót
-Jó, ennyi elég, a többitől kímélj meg... - morogta - Szóval igen. Egyszer megnézném már magamnak ezt a Ceciliát. Ha tényleg kicsit kattos, mint ahogy mondtad, még kíváncsibb vagyok rá. Érdekel, vajon mit tudhat, hogy elvette az összes eszed - mosolyodott el - Jó lenne azért, ha még megeresztenél egy hívást, mondjuk mielőtt hazajöttök. Megmondom anyuéknak is, hogy élsz, és minden rendben.
-Lehetne, hogy a többiről nem szólsz nekik? Nem akarom, hogy tudjanak róla, csak majd ha összejött minden- kértem, mire bólintott
-Persze, megértettem. Most ha nem akkora baj, elmennék aludni, mert rohadt fáradt vagyok - ásított a képernyőbe, majd elköszönt, és kinyomta a beszélgetést. Bezártam a Skype ablakot, és ránéztem az órára. Fél tíz, ideje átcsörömpölni és felkelteni őket. Hangosan bedörömböltem az ajtajukon, majd be is rontottam. 
-Normális vagy, ember? Hány óra van? - mordult fel Connor, és nekem hajított egy párnát. Aztán egy Playstation kontrollert is. Mindkettőt elkaptam, de a párnát visszajuttattam hozzá. 
-Felkelés-idő - feleltem - Fél tíz van, éhes vagyok, csináljunk valamit, próbálni kéne már nagyon, holnap koncert, ha elfelejtettétek volna - felpörögtem, ki akartam kapcsolni végre. Hagytam nekik fél órát, hogy összeszedjék magukat, én addig elbeszélgettem Soloval, és ittam egy kávét. A próbaterembe felé vezető úton még megálltunk egy pékségnél, és feltankoltunk kajával. A teremben még ráérősen megreggeliztünk, dumáltunk, hülyültünk, de aztán addig erősködtem, amíg elkezdtük a próbát. Persze mindenki meg volt lepve, az elmúlt időben nagyon nem volt rám jellemző, hogy magamtól próbálni akarok, de megnyugtattam mindenkit, hogy még normális vagyok. Nagyon jól haladtunk, és végre én is úgy éreztem, hogy kezd visszatérni minden a Cecilia előtti kerékvágásba. Végre megint csak az érdekelt, hogy mit csinálok, mit zenélek, és nem az, hogy vajon ő mit gondolhat. Délután három körül megérkezett a pizza is, amit rendeltünk, és rávetettük magunkat
-Natalie reggel felhívott - mondtam nekik két falat között
-Komoly? Mit akart? - Tris nem volt ilyen diszkrét, a szája teljes tartalmát átláttam, miközben beszélt
-Ismeritek. Lecseszett, hogy miért nem hívtam eddig, aztán beszélt nekem egy fél órát - nem mondtam teljesen igazat, de nem akartam megint arrafelé terelni a témát
-Nekem is haza kéne már üzenni, mert ha anélkül megyek haza, Sophie élve megnyúz - gondolkodott el James. Imádja a húgát, néha már túlságosan is, csodálkozom is, hogy eddig még nem beszélt vele. Con és Tris csak vonogatta a vállát, egyiküket se hatotta meg ennyire a családos sztori. Mindketten élvezik, hogy végre nem veszi őket körül senki, szóval ők addig örülnek, amíg nyugalmuk van. Szerencsére egyikük se hozta fel az új album dolgot, és egyikük se kezdett újra csesztetni a Jack-dallal. Nem igazán fűlött a fogam hozzá, hogy lejátsszak velük még egy meccset ez ügyben, mivel tudtam, hogy úgyse győznének meg. Visszaálltunk próbálni, de egy órával később be is fejeztük. Úgy döntöttem, ennyi elég volt, még holnap is lesz időnk, bár holnapra be van még szervezve egy fotózás és egy interjú a rádióban, korán reggel. Visszacuccoltuk a hangszereket a kocsiba, és visszahajtottunk a hotelhez. Az ablakból egy ismerős alakot pillantottam meg a hotel előtti padon ülni, úgyhogy amint megálltunk, kiugrottam a kocsiból és odarohantam hozzá. Cecilia a padon ült, lehajtott fejjel, és szinte zokogott.
-Cecilia! Mi történt?! - ültem le mellé a padra, és megpróbáltam átkarolni, de ellökött magától. Hát jó, ő nem ennyire érzelgős típus
-Megcsalt, érted?! Azzal a kurvával, aki odajött hozzánk az étteremben! BOSSZÚBÓL CSALT MEG!! Ezt nem hiszem el! - üvöltött zokogva, mire a fiúk is odajöttek mögém. A lányt nem zavarta a hirtelen megnőtt embermennyiség, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy válogatott szidalmakkal fejezze ki a fájdalmát.
-De mi.. Honnan tudod? - kérdeztem, próbálva lenyugtatni
-Felhívtam Vivient. Tudtam, láttam Jacken, hogy valami bűzlik a sztoriban! Felhívtam a csajt, és képzeld, sose dolgozott semmilyen kisboltban, pláne nem Jackkel együtt! Felment az agyvizem és elrohantam Jack lakására, hogy kérdőre vonjam, mire elborult az agya, és bevallott mindent! Bosszúból, bosszúból képes volt lesmárolni egy tök random ribancot akit talált az utcán! Normális ez?! Ez nem normális! - kontrázott a saját szavaira, és idegesen megdörzsölte a szemét. A kézfején fekete festéknyomok látszódtak, az arcán két vékony csíkban folyt le a szempillaspirál. Még így is gyönyörű volt, bár látszólag a téboly kerülgette. A fiúk totál tanácstalanul ácsorogtak mögöttünk, Tristan odanyújtott egy zsebkendőt a lánynak, aki megtörölte a szemét. Még egyszer megpróbálkoztam, és óvatosan a karjaimba zártam Ceciliát. Már nem ellenkezett, viszont újra rákezdett a sírásra, és őszintén fogalmam sem volt, hogy ilyenkor mit kéne csinálnom. Eddig egyik barátnőm se kapott hisztérikus sírógörcsöt, na.
-Nézd, sajnálom... - kezdtem reflexből
-Ne sajnáld! Ő sajnálhatja! Ez egy pszichopata! Soha többet nem akarom látni! - kiáltotta, mire a kezem gépiesen kezdte simogatni a haját.
-O-óó - hallottam Con hangját a hátam mögül. Mellettünk egy taxi állt meg, és Jack ugrott ki belőle. A szemében megjelent egy nagyon erős indulat, amikor felmérte a látványt: A csaja, aki rájött az igazságra, az én karjaim közt sírja ki magát. Meg akartam ereszteni egy kárörvendő vigyort, de a levegő izzott a feszültségtől, mire odaért. Cecilia is ellökte magát tőlem, és rákiabált a fiúra
-Mit keresel itt?! Megmondtam, hogy nem akarlak látni! 
-Ó, tényleg? Kidobsz, és rögtön rohansz a kis játékodhoz?! A fiúhoz, aki persze tökéletes, az angyal, a sztár, és nem mellesleg, akivel smároltál aznap éjjel a buliban? Ezt a részletet vajon miért nem mesélted nekem, Bradley? Vártál, és örültél, mert végig a te oldaladra billent a mérleg? Komolyan? Ennyi? Te magyaráztad nekem végig, hogy az igazság úgyis kiderül majd! Undorító féreg vagy, Simpson, egy utolsó patkány - lépett elém, és belevert az arcomba. Az agyamat elöntötte a vér, és nekiugrottam. Elestünk, és a földön folytattuk egymás püfölését. Megpróbáltam ott ütni, ahol a legjobban fáj neki, rúgtam, ököllel vertem, ahol csak értem. Ez az egész már régóta érett köztünk, talán amióta először találkoztunk itt. James, Connor és Tristan próbált minket szétválasztani, de nem ment olyan könnyen. Végül persze szétlöktek minket, én hátraestem és elterültem a füvön. Feltápászkodtam, és megtöröltem az orrom- folyt belőle a vér. 
-Normális vagy?! - kiáltott nekem James - Minek kellett ezt?! 
-Kérdezd tőle - sziszegtem, és Jackre esett a pillantásom. Ő se járt jobban, szerintem én is betörtem az orrát, de azért ő is összeszedte magát, és felállt a földről. Ceciliára néztem, aki engem bámult.  A szemébe néztem, és az aggodalom szikrája mellett felfedeztem mást is benne.
-Te tudtál róla, és nem szóltál?! - esett nekem - Mégis mióta tudod, hogy megcsalt? Honnan tudod?! Képes voltál elhallgatni előlem?! 
-Nézd, én...
-Nem! Azt hittem, barátok vagyunk! Szólnod kellett volna! Tudod mit?! Te sem vagy jobb nála - mondta színtelen hangon, és a kezdeti Ceciliánál egy még hidegebb, még érzelemmentesebb Ceciliát ismertem meg. Halkan szipogva megfordult, leintett egy taxit, becsapta az ajtaját, és elgördült. Megsemmisülve álltam, és átkoztam magamban mindent, ami csak eszembe jutott. 
-Ne hidd, hogy ezzel végeztünk, Simpson - vetette oda Jack, mire megint felment bennem a pumpa
-Akarsz még, Williams?! Ha nem tűnt volna fel, vesztettél, soha többet nem akar hallani rólad, megcsináltad, magadnak köszönheted! - röhögtem a képébe, mire majdnem nekem ugrott, ha Connor nem kapja el hátulról
-Provokálsz? Hosszú távon kettőnk közül úgyis te húzod a rövidebbet. A média nem fog elsuhanni egy ilyen eset fölött, és talán a kis karrierednek nem tesz jót, ha szabadidődben régi jó barátokkal bunyózol - mondta megvetően, majd elfordult, és gyalog indult útnak. 
-A jó édes *** életbe! - estem le a padra, ahol alig negyed órája még a lányt vigasztaltam, aki most kicseszettül be van rám rágva. Pedig annyira sínen voltam! 
-Az a baj, Brad, hogy rohadtul igaza van. Elég sokat kell perkálni ahhoz, hogy ezt most elsimítsuk - túrt a hajába Tristan
-Mit csináljunk? Solo tudna segíteni, hogy akár csak egy kicsit, de enyhítsünk a sztorin?! - kérdeztem tőlük
-Attól függ, de egyelőre csak reménykedni tudunk, hogy az egész nekünk jön majd ki jól a végén.... - felelte Con, majd felálltam, és elindultam a hotelszobába, hogy sürgősen megoldást találjak az egész rohadt botrányra, ami akár a karrieremnek is véget vethet...

2016. január 3., vasárnap

17. So let sit and watch this burn

Sziasztok! Boldog új évet mindenkinek! Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem az új résszel, tudom, hogy megígértem, hogy sietni fogok, és bocsánat, csak elég sok minden összejött az elmúlt hónapban, egy ideig gépem se volt, ahol írhattam volna, aztán az utolsó héten a tanárok se kíméltek, annyi időm nem volt, hogy bekapcsoljam a laptopot, a szünetben meg minimum ezer felé kellett szakadnom, de most végre van egy kis időm... :/ Azért remélem, tetszeni fog az új rész, majd jelezzetek vissza ;) Xxx Skyler


Jack néma csendben, magához képest meglepően behúzott nyakkal ült a széken, és az asztal túloldaláról is tökéletesen láttam a gyöngyöző homlokán kidagadó ereket. Megpróbáltam elfojtani a régóta kikívánkozó, rohadtul kárörvendő vigyoromat, és magamtól nem is ment volna, de James jól irányzott bokán rúgása könnyeket csalt a szemembe helyette. Egy ismeretlen számára érdekes szituáció lehetett messziről. Egy srác baromi idegesen meghúzza magát a sarokban, egyszerre két lány mered rá zavartan, másik három fiú csendben az asztalt bámulja, én pedig könnyezek, a meghatottságtól (?) Persze erről szó sem volt, de már megszokhattam volna, hogy ez a turné nagyon nem olyan, mint az eddigiek, és azt is megszokhattam volna, hogy annyira képtelen helyzetekbe keveredem, mint valami bűnrossz reality-showban.. A kínos csendet továbbra se törte meg senki, én pedig már majdnem megszólaltam, amikor Cecilia ismét felemelte a hangját.

-Jack, még egyszer megkérdezem, ki ez a lány?! - idegességében a kezével az asztalon kopogtatott, és szinte láttam, ahogy a fejében forognak a kerekek, ezerrel kombinál, biztos, hogy mindenre rájött már, csak nem akarja beismerni magának... Ahelyett, hogy örültem volna a helyzetnek, megsajnáltam a lányt. Vivien dicséretre méltó viselkedést tanúsított, mert az első kérdésnél abbahagyta a visongást, és befogta a száját, de azért láttam rajta, hogy kezd felmenni az agyvize, és fogalma sincs arról, hogy ki Cecilia...
-Ez érdekes lesz - suttogta Con nagyon halkan a szemembe nézve, és el se tudtam képzelni, hogy mi lesz ennek a végkimenetele.
-Eeeehhhh...- Jack megköszörülte a torkát, és látszott, hogy nagyon gondolkozik valami hihető alibin - Cecilia, ő itt Vivien, az egyik ööö... az egyik barátom.
-Barátod, mi? - Cecilia szemében olyan düh égett, hogy szerintem képes lett volna puszta kézzel kitekerni mind Jack, mind Vivien nyakát.
-Igen, öhm... Egy ideig egy helyen dolgoztunk, akkor ismerkedtünk meg. Még nyáron... - blöffölt - Vivien, ő itt Cecilia, a barátnőm - küldött Viviennek egy átható pillantást, amitől a lány szeme kikerekedett, de inkább lenyelte, amit először mondani akart
-Ő a barátnőd...? - kérdezte halkan
-Igen, az vagyok - mondta Cecilia továbbra is indulatosan - És te? Minek köszönhetjük a látogatást? Hol ismerted meg Jacket? Sokat találkoztatok? Jack, hogyhogy sose meséltél róla? 
-Háát. Egyik nap összefutottunk Jackkel a parkban, és most is megláttam, hogy itt ül az étteremben.. Meg reméltem, hogy bemutat a fiúknak, ha már ilyen jóban vannak...
-Jóban vannak? Tessék? - Cecilia felvonta a szemöldökét, és kérdőn nézett a barátjára. Az inkább nem reagált semmit, csak odafordult Vivienhez
-Nos, Vivien... Bradet már ismered... -kezdte, mire Cecilia felkapta a fejét, és ezúttal rám nézett nagyon csúnyán
-Te ismered a csajt?! Mindjárt megőrülök, komolyan.
-Hát az túlzás, de ezt különben se most kéne... -motyogtam
-...A többiek pedig.. Ő ott Connor, ő Tristan, ő pedig James - sorolta a neveket Jack
-Mármint én vagyok Tristan, ő pedig James - javította ki sértetten Tris, Jack pedig kissé beégett. Hát, inkább nem mondok semmit, csak ő lehet ekkora surmó, hogy még a neveket se tudja megjegyezni... Látszik, tényleg öribarik vagyunk. Cecilia szegény, látszott rajta, hogy nagyon nem érti az egészet, nem tudta, hogy most kéne-e gyanakodnia, vagy sem, de azért megtartotta a számomra már jól ismert, hideg tekintetét, és folytatta Vivien és Jack méregetését, de ezúttal időnként rám is küldött egy-egy alapos pillantást. 
-Nagyon örülök, hogy megismertelek titeket - Vivien egy varázslatos mosolyt ragasztott az arcára, ami leginkább vad vicsorgásnak hatott. Connoron látszott, hogy elöltötte az iszonyat, Tris kikerekedett szemekkel bámult a lányra, Jameset meg szerintem elfogta a hányinger. Ideje volt véget vetni az egész szituációnak, úgyhogy kotorászni kezdtem a kabátzsebemben, és kihalásztam három, kissé gyűrött autogramkártyát. 
-Izé, tessék, tartsd meg - nyomtam a kezébe, mire remegni kezdett, és bekönnyezett a szeme
-Úristen, köszönöm szépen - motyogta meghatottan, mintha legalábbis a kezét kértem volna meg
-Vivien, nem akarok rosszindulatú lenni, meg semmi, de éppen ebédelnénk, örültünk a látogatásnak, majd még biztos összefutunk valahol.. - sziszegte Jack, és úgy tűnt, kezd visszatérni a hangja
-Jó, persze, köszönöm szépen, az nagyon jó lenne - vigyorgott, majd intett egyet - Sziasztok! - majd kisétált az ajtón. A helyzetnek látszólag vége volt, de mindannyian tudtuk, hogy minden csak most kezdődik igazán. Tíz percig egyikünk sem szólt semmit, a fiúknak viszonylag hamar átkapcsolt az agyuk, és tovább zabáltak, de se Jack, se Cecilia nem evett egy falatot se, mindketten csak a villával piszkálták az ételt. Cecilia magában tovább pattogott, és agyalt, Jacken pedig szabályosan látszott, ahogy elönti a megkönnyebbülés. Ennyire azért nem lehet hülye, hogy ennyire nem ismeri a nőket, pláne a saját barátnőjét, vagy én nem tudom, de reméltem, hogy annyi esze még maradt, hogy fejben továbbgondolja az egész hazugságot, amivel be akarja etetni a lányt, mert Cecilia nem fogja ennyiben hagyni, az biztos... Eltelt még öt perc, már lassan én is végeztem a kajálással, amikor Cecilia felnézett a tányérjából, és visszafordult a barátjához
-Szóval egy régi barátod, igaz? Semmi több? - faggatta, nekem pedig elegem lett abból, hogy folyton igazam van. Valaki fizethetne is érte, mert ez így annyira nem buli. Jacket láthatóan meglepte a hirtelen támadás, de összeszedte magát, és válaszolt.
-Igen. Mmm. Még nyáron dolgoztunk együtt abban a kis vegyesboltban, tudod... 
-Nem, nem rémlik semmi... - felelte 
-Ne drámázz már! Három hetet dolgoztam ott, hogyne tudnád, mielőtt nyaralni mentünk! - Jack megrázta a fejét, én meg fejben kombinálni kezdtem. Ezek már több éve együtt vannak, de hogy nyaralni is voltak? Nem volt kedvem belegondolni, hogy ez mit jelenthet. 
-Ja, aha. Most már tudom. És miért nem meséltél róla soha? Nagyon érdekes lánynak tűnik... Biztosra veszem, hogy jól kijöttünk volna - mondta enyhe gúnnyal a hangjában
-Cecilia, mitől lettél most sárkány? - kérdezte Jack fennhangon, mire összevontam a szemöldököm. Az igen! Asszem a srác összekapta magát, a végén még ő fogja lecseszni a barátnőjét a jogos kérdezősködésért.
-Minek neveztél? - kapta fel a vizet a lány, mi négyen a fiúkkal pedig kezdtük élvezni a műsort.
-Miért akadtál ki? Minek kellett volna mesélnem róla? Te talán mesélsz mindenkiről, akivel valaha találkoztál? Miért nem mesélsz akkor rögtön minden egyetemi csoporttársadról?! Ennyi erővel...  
-Oké, jogos. De te, Brad, te honnan ismered a lányt? - ugrott nekem, mire halványan elmosolyodtam. Most akár elmondhatom a teljes történetet is... Jack megajándékozott egy gyilkos pillantással, nálam van a jelképes hatalom. Végül aztán meggondoltam magam, sokkal érdekesebb, ha majd máshogy tudja meg.
-Nem olyan rég a fiúkkal egyik délután kimentünk deszkázni az egyik parkba, és ott futottam össze Jackkel, aki meg nem sokkal előtte Viviennel. Ott találkoztam vele. Ennyi - vontam vállat pókerarccal
-Szuper. Nagyszerű. Értem. Akkor ennyi. Mindenki jóllakott? Mert akkor mehetnénk is - nézett körbe Cecilia. Összeszedtük magunkat, kicsengettük a pénzt a pincérnek, és elindultunk. Cecilia vissza akart kísérni minket a hotelhez, szóval arrafelé kanyarodtunk, és a jó fél órás sétát beszélgetéssel töltöttük. Mármint én meg Cecilia. Persze ő közben végig Jack kezét szorongatta, aki néma csendben sétált mellette, Tris, James és Connor pedig leghátul csevegtek. Amikor odaértünk, megálltunk a parkolók előtt, és búcsúzkodni kezdtünk. Meglepő módon Ceciliától nem csak én, hanem a többiek is egy-egy ölelést kaptak búcsúzóul, amin mondjuk rendesen meg is lepődtek, ha nem jobban, mint Jack, aki majd' megőrült, amikor látta, hogy a barátnője végigölelget mindenkit. Amíg Cecilia a fiúkkal volt elfoglalva, én odaléptem a barátjához, és egész halkan megjegyeztem:
-Most nem mondtam el az igazságot, hidd el, pár nap és rájön máshonnan. Valószínűleg magától, mert te biztos nem fogod bevallani neki - mondtam megvetően - De hidd el, ő okosabb, mint hinnéd - fordítottam neki hátat, és visszasétáltam a többiekhez. Cecilia engem hagyott utoljára, és én is alaposan megszorongattam őt, beszívva a hajának édes illatát.
-Terveztem még egy-két dolgot, szóval nyugodtan hívjatok, ha netán unatkoznátok a napokban - mosolygott, és leintett maguknak egy taxit. 
-Hát, öregem, te egyre mélyebbre ásod magad a szarban - közölte egyszerűen Connor
-Mondtam már, hogy ne félts. Két napot adok neki, és rájön magától. Ismerem már annyira, hogy nem éri be ennyivel.. - feleltem, és belöktem a hotel ajtaját - Szerintem rendezzünk PS-maratont ma este - vigyorodtam el, lepacsiztam a többiekkel. Két nap múlva meglátjuk, mi lesz a végkimenetel.

2015. november 22., vasárnap

16. He's got secret and he's telling you lies

Másnap egy ismerős dallam ébresztett. Miután konstatáltam, hogy a telefonom a hang forrása, megdörzsöltem a szemem, és tapogatózni kezdtem a készülék után. Mielőtt fogadtam volna a hívást, ránéztem a kijelzőre. 08:12 Úristen, de korán van...
-Halló! - szóltam bele rekedten, majd megköszörültem a torkom
-Szia, Brad! - köszönt egy ismerős, lágy hang, amitől a szívem a torkomba ugrott - Izé, bocs, ha zavarlak, csak kérdezni akartam valamit - folytatta Cecilia
-Csak nyugodtan - motyogtam
-Na jó, szóval arra gondoltam, hogy mostanában megint elég sok minden összejött, és talán rátok fér egy kis kultúra - a hangjában még halványan benne volt a régi, megvető hangszín, de ez már mérföldekkel kedvesebb utalás volt - úgyhogy beszerveztem mára egy-két múzeumot, ha nektek oké.
-Öhhhh, mindjárt szólok a többieknek - ásítottam, majd körbenéztem a szobában. James, Con és Tris is az igazak álmát aludta, utóbbi kettő a földön szundított, egymás mellett. Idilli kép.
-Hahó, itt vagy még? - szólt bele a kagylóba a lány 
-Mi? Ja, persze - rázkódtam meg - Bocs, csak most keltem, még bootol a rendszer - nevettem el magam halkan
-Ó, bocs! Nem akartalak felkelteni. Na mindegy is, szóval mi lenne, ha tizenegyre elétek mennék? Aztán majd megyünk együtt tovább. És még valami: tudom, hogy most nem lenne szerencsés, meg minden, de azért muszáj elmondanom, hogy elmondtam Jacknek az egészet. A bulit.. - motyogta, mire felvontam a szemöldököm, és igyekeztem totál ártatlan hangon válaszolni
-Uh, tényleg? - nem akartam elmesélni neki a tegnapi incidenst, meghagyom ezt a feladatot annak a balféknek
-Sajnálom, de muszáj volt! De azért nem mindent mondtam el teljesen... Azt mondtam, hogy egy ismeretlen srácot csókoltam meg. Ha elmondtam volna, hogy te voltál az, tuti meg akart volna ölni téged, és azt meg nem akartam... - mondta halkan, aztán újra felemelte a hangját - Szóval hogy most is itt van nálam, csak épp leugrott reggelit venni, de hogy ő is jönne velünk ma... Ha nem baj... - a hangja várakozón csengett, én pedig beletúrtam a hajamba. Kénytelen leszek igent mondani, mást úgyse tehetek, azért kiéreztem a hangjából, hogy ezt csak költői kérdésnek szánta. A végén még az is lehet, hogy valami kisül belőle...
-Jó, persze, nem gond - válaszoltam könnyednek szánt hangon
-Akkor tizenegyre ott leszünk értetek - nyomta ki a mobilt, én pedig hátravágtam magam az ágyamon. Érdekes nap elé nézünk, az biztos... De Jack ezek szerint még nem mondta el neki. Sőt, még volt pofája nála aludni azután, hogy megcsalta. Erre a gondolatra egy kicsit összeszorult a szívem. Nem akartam elképzelni, ahogy összeölelkeznek, ahogy Cecilia Jack karjai közt alszik el. Baromira nem akartam elképzelni ezt az egészet, de a gondolatok csak egyre beférkőztek az agyamba. Egyre ment fel bennem a pumpa, és most először éreztem türelmetlenséget. Nekem kellene vele aludnom, és én leszek az, aki majd vele fog. 
-Mit akart? - kérdezte egy szintén rekedt hang a padlóról. Tristan lassan kinyújtózott, majd lerúgta magáról Connor lábait
-Mmmmm. Ne utálj annyira feltűnően, de ma múzeumba visz minket.
-Ez komoly? - meredt rám - Brad, ha vége ennek az egésznek, el se tudod képzelni, mi mindent fogsz nekem megfizetni... - kezdte, de a szavába vágtam
-Jó, jó, persze, kösz - mondtam gyorsan
-Mind a hárman rohadtul önfeláldozóak vagyunk, hogy mindezt bevállaljuk, csak miattad, holott biztos találnánk jobb programot.... - kezdte fényezni magát, mire elröhögtem magam
-Hogyne. Tizenegyre itt van értünk. Jackkel.
-Nocsak, valaki elfelejtett megemlíteni a kisasszonynak egy aprócska tényt? - nézett rám csodálkozva
-Nem lepődöm meg, gyávább, mint amilyennek tűnik - vontam vállat - de a mai nap épp ezért lesz érdekes - vigyorodtam el 
-Aha. Csak aztán a végén nehogy megégesd magad - kerekedett ki a szeme, és rám nézett
-Ne félts engem, nem fogom. Na, keltsük fel a két Csipkerózsikát. Enyém a borotvahab, tiéd a párna - ördögi mosoly ült a fejemen, és Tristan arca ugyanezt tükrözte vissza. Kijött belőlünk a két óvodás, és mindketten elindultunk a saját kis akciónkra. Én halkan kihoztam a habot a fürdőből, és megindultam James felé. Óvatosan telenyomtam a kezét, aztán óvatosan ráfújtam az arcára. A hatás nem maradt el, James rögtön arcon vágta magát a tenyerével, és kipattantak a szemei. Ezer éves trükk, de mi minden alkalommal eljátsszuk.
-Kösz - köpködte a habot James, miközben a tiszta kezével a fejét próbálta letörölni. Már majdnem sikerült az egész arcát tisztára varázsolnia, amikor eszébe jutott egy ötlet - Most megyek és megborotválkozom - vigyorodott el, és a habot megpróbálta visszakenni a fél fejére. Hogy én hogy utálom, hogy ébredés után két perccel már rögtön topon van! Közben Tristan, aki eddig azon tanakodott, hogy egy párna segítségével hogy lehetne felébreszteni Cont, akit még a folyamatos röhögésem se keltett fel, megunta a gondolkodást, és nemes egyszerűséggel hozzávágta a párnát.
-Mi a... - rándult össze Connor, majd felült - Te voltál az? - kérdezte Trist, aki megállás nélkül vihogott. Persze nem kellett több, Con rögtön letámadta, úgyhogy ők elvoltak egy darabig. James időközben kisétált a fürdőből, és kirángatott a szekrényből egy pólót.
-Ja, majd elfelejtettem - fordultam hozzá - Tizenegykor Ceciliával és Jackkel közös múzeumnézés - néztem rá széles vigyorral
-Hurrá! - vigyorodott el kényszeredetten ő is - A csajod jobbnál jobb programokat tud kreálni. 
Tízre aztán összeszedtük magunkat. Szobaszervizen kértünk reggelit, majd tíz ötvenkor én is elkészültem. Magamra kaptam az Arctic Monkeys pólómat, amit legtöbbször a koncerteken veszek fel (nem véletlen, a kedvencem), meg egy farmert, aztán beletúrtam a hajamba, fésű gyanánt. A fiúk nyomában kisétáltam az ajtón, és beszálltam a liftbe. A földszintre érve már láttam őket. Jack szinte ádáz vigyorral pillantott rám, miközben fél kézzel Cecilia derekát karolta át. Amikor megpillantott minket, Cecilia kibontakozott az öleléséből, és elénk sietett. Ha azt mondom, gyönyörűbb volt, mint valaha, nem túlzok. Ez baromi nyálasan hangzik, de tényleg. Legszívesebben ott helyben nekiestem volna, de talán majd később... Vékony, világos farmert viselt, ami ellensúlyozta a sötét, hosszú haját, ami kibontva omlott a hátára. Virágos, bő felsőjére rávett egy bőrkabátot, és istenien nézett ki.
-Sziasztok! - mosolygott ránk, legfőképp a többiekre. Nem tudom, talán ráérzett, hogy ők annyira nincsenek elragadtatva tőle, de láttam rajta, hogy be akar vágódni náluk. A többiek sorban elmotyogtak egy-egy köszönést, de Jack csak általánosságban biccentett egyet. Pár perc ácsorgás után Cecilia szólt, hogy akár indulhatnánk is. Gyalog mentünk, mert a múzeum ugyanabban a városrészben van, és felesleges lett volna ezért buszra szállni. Körülbelül húsz perc séta után megérkeztünk a helyszínre. A múzeum valami művészeti cucc volt, és kívülről elég szépnek tűnt. Odabent Cecilia intézte a jegyeket, Jack pedig tőlünk másfél méterre ácsorgott, és olyan mogorva képet vágott, hogy ha nem ismertem volna, tuti biztonsági őrnek nézem. Miután beszabadultunk az első terembe, Cecilia rögtönzött tárlatvezetőként azonnal sorolni kezdte, hogy mi mindent lehet látni majd a múzeumban, melyik festmény miért érdekes, melyik szobor miért és honnan került ide, milyen művészeti alkotások melyik korból valóak.... Szerintem egyedül James volt az, aki tényleg figyelt, mert bár ő se lelkesedett az ötletért, de a törit legalább szereti. Másfél óra után, amikor még mindig csak a felénél jártunk az egésznek, nagyon kezdtem unni magam. 
-Úgy kábé meddig kell nézni egy szobrot? - nézett rám Connor megrökönyödve. Én ugyanolyan tanácstalanul néztem vissza rá. Tristan már rég feladta, és minden teremben leült az első székre, amit talált. Az én egyetlen szórakozásom is az volt, hogy Jacket figyeltem, aki viszont folyamatosan vagy rajtam, vagy Cecilián tartotta a szemét. Összességében nagyon unalmas volt, pedig én nagyon igyekeztem jó képet vágni hozzá. Valami csoda folytán aztán mégis a végére értünk az egésznek, és a kijárat előtt ránk pillantott.
-Na, hogy tetszett? - kérdezte a lány, mire figyelmeztetőleg oldalba könyököltem Connort, hogy ne gyilkos tekintettel jutalmazza a kérdést. 
-Nagyon részletes volt - mosolyogtam rá a diplomatikus válaszomat követően. James erősen bólogatott a háttérben, bár azért az utolsó tizenöt percben már rajta is felfedeztem a halálos unalom jeleit. Nincs mese, komoly három óránk volt. Connor és Tristan inkább csak csendben maradt, és magukra erőltettek egy-egy meggyőzőnek szánt vigyort. Cecilia simán bekajálta, és megkönnyebbülten sóhajtott egyet.
-Jaj de jó, akkor örülök. Lassan ebédelni is kéne valamit, mit szóltok, jó, ha egy közeli pizzériába megyünk?
-Bármi jó - mosolyogtam rá, és az ebéd szó hallatán a többieknek is megenyhült a tekintete. Persze a válaszomért cserébe Jacktől kaptam egy nem túl bizalomgerjesztő oldalpillantást, ám elmúlt az az idő, amikor ez még érdekelt. A kajáldához vezető út roppant szórakoztató volt. Én Ceciliával csevegtem totál felszínes dolgokról, miközben Jack szinte felnyársalt a tekintetével. A fiúk közben azzal ütütték el az időt, hogy Jackkel próbáltak kommunikálni, különösen James, de ez is érdekes kudarcba fulladt. A helyszínre érve viszonylag gyorsan kikértük az ételt, és amíg elkészült, a szokásos közösségimédiás játékot játszottuk. Az egyik pillanatban Jack arcából kifutott minden vér, és hirtelen lehajtotta a fejét. Nem volt szerencséje, mert két másodpercen belül megállt az asztalunk mellett valaki, akit bár csak egyszer láttam, mégis beleégett az emlékezetembe. Valaki, aki, miután felismert minket az asztalnál ülve, elkerekedett szemmel nyitotta a száját, és visítva hadarni kezdett
-Te jó ég, Jackie, már mindenhol kerestelek! Azt mondtad, felhívsz! - kezdte, Tristan és Con pedig lehajtott fejjel, rázkódó vállal röhögni kezdett. James megütközve meredt a lányra, azonban Cecilia döbbenete még ennél is nagyobb volt. Az arcán váltakoztak az érzelmek, és megnémulva bámulta a lányt. - És OMG, te tényleg ennyire jóban vagy velük?! Húúúúú, bemutatsz nekik, Jackie?! Legyél úriember! - visongott, Cecilia arcára pedig ráült a gyanú és a beismerés, és ezzel együtt valami leírhatatlan érzés
-Jack, ki ez a lány?! - szórt szikrákat a szeme, és ránézett a barátjára. Majd pillantását ugyanazzal az indulattal továbbvitte, és alaposan végigmérte a továbbra is átszellemült arccal, de immár egy kissé zavartan álldogáló Vivient. 

2015. november 8., vasárnap

15. If i gotta tell you why, it's only gonna make you cry

Sziasztok! Igen, ez most egy elég párbeszédekben gazdag rész lett, remélem azért tetszeni fog, és hogy nem késtem sokat vele :) Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után... ;) Xx Skyler

Ahogy feléjük igyekeztem, úgy borult el az agyam egyre jobban. Millió kérdés és válasz keringett a fejemben, de a legelső dolog, amit éreztem, az az volt, hogy mindenképp meg kell fejelnem Jacket, jó alaposan. Még hallottam a srácok kiáltozását, de azt is kizártam a fejemből. Nem futottam, csak egy elég gyors tempójú sétával kívántam odaállni eléjük, és beolvasni ennek a balfasznak, vagy csak betörni az orrát, hogy melyiket, azt nem döntöttem el, majd ahogy jön... Félúton járhattam, amikor Tristan utolért, megragadta a karom, és hátrafordított.
-Ne menj oda, mit akarsz?! - kiáltott rám - Ha most lekeversz neki egyet, attól nem lesz jobb, maximum Cecilia is megtudja, hogy betörted a barátja fejét, és akkor majd cseszheted!
-Eressz el, hát nem leszarom szerinted?! - méltatlankodtam, és kicsavartam a karom a szorításából - Haver, ne avatkozz ebbe bele! - emeltem fel a hangom
-De te se! - kiabált vissza
-Ha nem látnád, épp most csalja meg a barátnőjét! 
-Én értem, de te tényleg ennyire hülye vagy?! Magad ellen játszol! - kiáltott utánam csalódottan, de nem foglalkoztam vele. Egyvalamiben viszont igaza volt. Nem verhetem össze Jacket, akkor se, ha már ráférne egy kiadós verés. Egyelőre sajnos még kénytelen leszek az elegáns utat választani, de eljön még az idő, amikor megunom, és prosztó módon bemosok egyet neki. 
-Oh la la - álltam meg előttük. Egy percig féltem attól, hogy esetleg tévedek, és nem is Jack az, akit lerohanni készültem, de nem így volt. A szemében döbbenet ült, láthatóan teljesen meglepte az érkezésem, zavartan lehajtotta a fejét. A lány, akinek azelőtt elmélyülten tanulmányozta a száját, alacsony volt, alacsonyabb, mint Cecilia, és rövidebb, hullámos, világosbarna haja volt, amiben semmi, de semmi különleges volt, ellentétben a lányéval, akit szeretek(és akit Jack az imént csalt meg, khm), a pilláit rebegtetve nézett rám, aztán valami megváltozott az arcán.
-Úúúúúúúristeeeeen, te Bradley Simpson vaaaaagy! - kezdett valami éktelen visításba, és felváltva nézett hol rám, hol Jackre. 
-Öh, hát izé. Ja - meredtem rá, és esküszöm, ő volt az első rajongó, akitől elkapott a hányinger, pedig találkoztam már pár érdekes emberrel, kezdve a lánnyal, aki feldobta a melltartóját a színpadra egy amerikai koncerten...
-Jackie, te ismered Brad Simpsont?! - vinnyogott a lány folyamatosan, a fiú meg legszívesebben elsüllyedt volna. 
-Volt szerencsénk egymáshoz, igen - segítettem ki, mire Jack erőt vett magán, és sóhajott egyet, majd megszólalt
-Ööööh, kettesben tudnál hagyni minket, izé, Vivien? - kérdezte, mire majdnem megszaladt a jobb öklöm. Smárol egy csajjal, akinek még a nevét se tudja biztosan, miközben várja a barátnője. Taps. 
-Kérhetek egy autogramot, léééégysziiii! - nézett rám a lány, én pedig vonakodva, de elvettem tőle egy tollat, és aláírtam a telefontokját. Összességében ez volt a valaha volt legszürreálisabb élményem. Aláírást osztogatok egy lánynak, akivel a gyerekkori haverom, aki mára csaknem az ellenségemmé vált, megcsalta a barátnőjét, aki viszont megcsalta Jacket, pont velem, én pedig belezúgtam. Te jó ég! Miután a csaj szélesen vigyorogva elsétált, én odafordultam drága "barátomhoz", és a szemébe néztem.
-Nem szeretnél valamit mondani? - kérdeztem fenyegetően
-Neked? Véletlenül se. Semmi közöd a magánéletemhez, szóval örülnék, ha kiszállnál belőle - felelte ingerülten, és a helyzetéhez képest túlzott bátorsággal. 
-Nincs?! Nekem nem úgy tűnt, Williams! Az arcod elég nagy ahhoz képest, hogy mondjuk, nem is tudom, nem jó lánnyal csókolózol! - azt hiszem, talán elég hülyén fogalmaztam meg, indulatosan sose tudtam olyan jó szövegeket lenyomni, mindenesetre majdnem elröhögtem magam.
-Nem jó lánnyal? - Jacknek sikerült is, a képembe röhögött - Mire gondolsz? Nem tartozik rád, hogy kivel smárolok, és kivel nem.
-Tőlem adhatod a nagymenőt, de nagyobb szarban vagy, mint hinnéd! - ordítottam rá - Ha az emlékezetem nem csal, van egy barátnőd, akit Cecilia Harpernek hívnak, és két napja jöttél vele újra össze! Rémlik már valami, vagy pofozzalak fel, hátha egy erős ütés segíteni fog emlékezni?! 
-Téged mégis miért érdekel ennyire, hmm? Nehogy megpróbáld beadni nekem, hogy csak azért, mert te ekkora jószívű hős vagy, mert nem veszem be! 
-Cecilia a barátom, és ha nem így lenne, akkor se lenne semmi közöd hozzá, hogy miért! Nem vagy olyan helyzetben, hogy beszólogass, gondoltam, emlékeztetlek rá, mert úgy tűnik, mintha épp megcsaltad volna a csajodat!
-Na és aztán? Ő is megcsalt engem! - kiáltotta, mire megállt bennem az ütő. Honnan tudja...?! De ha tudja, miért nem ugrott még nekem?
-Megcsalt? Azért ne túlozz már! - szóltam vissza, remélve, hogy valami csoda folytán nem tudja, hogy kivel.
-Ő mondta, könyörgöm! Lesmárolt egy srácot valami diszkóban tegnap este! Szerinted az nem számít megcsalásnak? - hőbörgött - És különben is, te erről meg honnan a picsából tudsz?! - szaladt fel a szemöldöke
-Szerinted nekem nem mondta el?! Szerinted nem én voltam az első, aki tudott róla? Nem hozzám rohant tanácsért?! - hazudtam - Vajon honnan tudok róla, te eszetlen! A barátnőd jobban bízik bennem, mint benned! Nem fáj ez egy kicsit? - vigyorogtam megvetően
-Akkor is csókolózott valakivel! Nekem ennyi erővel nem szabad? - kérdezte emelt hangon, és pont olyan benyomást keltett, mint egy dacos négyéves. Kedvem lett volna tényleg felpofozni, vagy legalább sarokba állítani, hátha észhez tér. 
-Annyira nevetséges vagy, könyörgöm! - kiabáltam - Részeg volt, nem volt józan, rohadt sokat ivott! Soroljam még a szinonimákat, vagy megérted, hogy nem volt magánál! Te nem smároltál még részegen? Nem tudta, hogy mit csinál! És te erre, bosszúból, teljesen tudatosan lesmárolsz egy talált ribancot, aki az utadba került? Ráadásul egy rajongónkat? Azt hittem, utálsz engem, erre pont egy fanatikus lánynál végzel szájnyálkahártya-vizsgálatot? Ejnye, azt hittem, ennél nagyobbak az igényeid, mindenesetre hadd gratuláljak - tapsoltam kettőt, és a hangomból sütött a megvetés és a harag. Láttam, ahogy megfeszült a karja, de én azért még rátettem egy lapáttal.
-Hajrá, ha meg akarsz verni, itt vagyok, rajtam aztán nem múlik - nevettem rá gúnyosan - Úgy látszik, 10 év se volt elég ahhoz, hogy megtanuld, hogy a szégyent nem lehet leküzdeni verekedéssel. Ég a pofád, és most bevernél érte, hátha elmúlik? Nyugodtan, ígérem, nem fogok ellenkezni. De a dolgok nem múlnak el ennyitől. Megcsaltad a barátnődet, mert lesmároltál egy másik csajt, sőt, ki tudja, talán félre is dugtál. Viszont ezekről nem én tehetek, én csak szembeállítalak a saját dolgaiddal, amiket te csesztél el- tártam szét a karom, mire ő leengedte az övét. A homlokán továbbra is lüktetett az ér, de már legalább nem akart megverni a saját hibáiért. 
-És most mit akarsz csinálni? - kérdezte tőlem, látszólag hitetlenül, de kiéreztem a hangjából a félelmet - Rohansz, és elmondod neki, hogy aztán azonnal megkaphasd? 
-Nocsak, valaki ennyire fél attól, hogy lapátra teszik? Meghagyom neked a megtiszteltetést, hogy a szemébe nézhess, és elmondhasd neki, hogy szarsz a fejére. Ekkora magas labdát nem hagyok leesni. Mondtam már neked jó párszor, hogy tudok várni.
-Csak nehogy aztán a végén kifuss az időből - vetette oda megvetően - Emlékeztetlek rá, hogy rohadtul nem itt laksz, és hamarosan vége a kis turnédnak, utána pedig már baszhatod - röhögött ki
-Gondolod, hogy két és fél hét nem lesz elég? - vontam fel a szemöldököm - Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy több is, mint amennyire számítottam. 
-Majd meglátjuk. - mondta, majd hátat fordított nekem, és elvonult. Egyszerre szakadt ki belőlem minden düh, feszültség, várakozás, és minden, ami felgyülemlett bennem. Elröhögtem magam, először elég halkan, aztán kész voltam, nem bírtam abbahagyni. Folyamatosan röhögve sétáltam vissza a többiekhez, akik idegesen és kérdőn néztek rám, de én még nem értem a végére. Cirka öt perc elég volt ahhoz, hogy lenyugodjak, bár azt hiszem, addigra a többieknek pont kétszeresére nőtt a vérnyomásuk.
-Jól szórakozol? - kérdezte végül Connor, idegességében egy jégkrémpálcikát rágva, én pedig megtöröltem a szemem, ami bekönnyezett a nevetéstől
-Jó, hajlandó vagy elmondani, hogy mi történt, vagy ne akarjunk róla tudni? - nézett rám Tris, James pedig úgy nézett rám, mint aki olvasni akar a gondolataimban.
-Olyan az élet, mint egy kibaszott komikus szappanopera - böktem ki, majd mivel továbbra is értetlenül néztek rám, belekezdtem a mesélésbe. 
-Szóval dacból visszacsalta. Ez kész - röhögte el magát James, belegondolva a helyzet abszurditásába. Igazából kíváncsi voltam a véleményére, mivel megcsalásból neki is bőven kijutott még régebben. Volt egy barátnője, Kirstie, aki egyszer csak megunta, és megcsalta őt. Később persze megbeszélték a dolgokat, és azóta se veled, se nélküled kapcsolatban élnek, ami azt jelenti, hogy ha ráérnek, akkor épp járnak, de ha nem, akkor meg nem. 
-Ez hülye - esett le Trisnek is - És mi lesz ezek után? - komolyodott el az az arca
-Hát, azt nem tudom. Ajánlom, hogy legyen annyi bátorsága, hogy személyesen mondja el Ceciliának, és ne nekem kelljen közölnöm ezt vele. Hogy utána mi lesz? Azt nem tudom, de valószínűleg szakítani fognak. Onnantól kezdve pedig csak rajtam múlik minden - vontam vállat, és igyekeztem ezt minél egyszerűbbnek beállítani, holott sejtettem, hogy azért ez nem pont ilyen könnyű. 
-Sok sikert, haver. Ha ennek vége, én tényleg szeretnék őszintén röhögni ezen - adott egy vállast Con
-Kösz - nevettem fel. Pár perc hallgatás után Solo kedvesen megkérdezte, hogy nem akarunk-e visszahúzni a hotelba, ha már ilyen jól kibeszélgettük magunkat. Nem volt ellenvetés, összeszedtük a deszkákat, majd némán végigültük a visszautat. A szobába érve ledobtam magam padlóra, és kérdőn néztem a többiekre.
-Pizza? - tettem fel a költői kérdést
-Pizza - ordították vissza, aztán átadtuk Jamesnek a terepet. Mindig ő rendel mindent, ez már megszokott. Amíg a vacsorát vártuk, nézhető filmek után kutattunk a tévé videótárában. Elég jól elvitatkoztunk, de amint behozták a kaját, azonnal megegyeztünk. Mondtam már, hogy az étel az első helyen áll? Éjjel kettőig filmeztünk, nekem pedig volt időm gondolkozni közben. Jack elkövette az első hibáját(a másodikat, ha úgy nézzük, hogy az első az, hogy létezik), és innentől valami meg fog változni. Az, hogy a változás milyen irányú lesz, arról nekem kell gondoskodni.  

2015. október 24., szombat

14. Let's talk about your boyfriend...

Sziasztok! Először is megint tartozom egy bocsánatkéréssel, mert megint megvárattalak titeket. De sajnos suliidőben alig marad időm az írásra, ezért egy ideig még mindenképp ilyen időközönként tudok majd új részt hozni :( A két hetet igyekszem majd betartani, nem nagyon szeretnék azon is túllógni, már ami két rész között eltelt időt jelent, remélem, sikerül is majd. Azért sietni fogok, és igyekszem majd minél több időt keríteni az írásra :) Remélem ez a rész is tetszeni fog, ne felejtsetek el visszajelezni ;) Xxx Skyler 


-Mindent elmondtál nekik, igaz? - csuktam be magam mögött a hotelszoba ajtaját, és kérdőn meredtem Jamesre, valamint Connorra és Tristanre.
-El hát. De most komolyan, nem is te lennél - röhögte el magát Tris
-Smároltatok? Nem hiszem el, és még ezek után se hagyja ott azt a balfaszt? Bradley, szerintem felejtsd el - tett rá egy lapáttal Con
-Főleg azt szeretem bennetek, hogy annyira kedvesek és segítőkészek vagytok - vettem ki a hűtőből egy dobozos kólát, majd leültem az ágyamra és felnyitottam
-Amúgy sikerült megbeszélni? - kérdezte James, miközben az arcomat fürkészte
-Hát nem nagyon volt mit megbeszélni - néztem rá hülyén - szegény annyira be volt tojva, majdnem elbőgte magát, hogy "Úúúristen, megcsaltam Jacket, pedig most jöttem vele újra össze". Sok választásom nem volt, kénytelen voltam megnyugtatni, hogy az égvilágon semmi komoly nem történt tegnap éjszaka - mondtam keserűen, mire bólintott egyet. Azt hiszem, talán mindannyian felfogták, vagy átérezték, amit mondtam, mert felhagytak a szívatásommal. Egyelőre, legalábbis. A következő 10 percben egyikük sem szólt egy szót se, én pedig a mobilommal voltam elfoglalva. Amikor meguntam a kussolást, felnéztem, majd elröhögtem magam.
-Azért ennyire ne sajnáljatok már. Elég az, ha én sajnálom magam - húztam el a számat - Csináljunk már valamit, szarráunom az agyam. Előttünk van egy éjszaka, meg egy fél nap - láthatóan megzavarodtak a hirtelen váltástól, de nem láttam, hogy annyira bánnák, ha végre elmennénk valahova...
-Jó, tőlem.. - vont vállat Tris - De ugye eszedben sincs most elhívni Ceciliát... - nézett rám gyanakodva, bár szerintem a felé küldött pillantásomból leszűrte a választ. Dehogy van.
-Ezer örömmel mennék valahova - felelte James
-Jó, valami ötlet? - bólintottam, aztán vártam a tippeket. Mert hogy nekem semmi konkrét tervem nem volt.
-Valamennyit gyakorolni is kéne, nemsokára megint kiskoncert - gondolkozott Con. Na igen. Az ausztrál turné alatt három kiskoncert(mi hívjuk így, de csak azért mert ez nem egész estés), és egy nagy, a finálé van beszervezve. Persze ilyenkor mindig jöhetnek pluszok, hosszabbítás, de jelenleg semmi ilyenről nem tudunk.
-Persze, kéne, de most szórakozni akarunk, nem? - kérdezte James - próbálni később is tudunk, meg a dalokon gondolkozni. Egyébként a javaslatom a következő: Legelőször elmehetnénk enni, mert az jó, és mert éhes vagyok - itt elröhögtem magam, sejtettem, hogy ez lesz a legelső program - Utána pedig elmehetnénk valahova kirándulni, ahol békén hagynak minket. Csak induljunk el gyalog, aztán valahova eljutunk.
-Zseniális tervek - meredt rá Connor
-Ha nem jó, akkor rukkolj elő te is valamivel - vont vállat James sértődötten
-Nehogy már ezen összevesszetek - lépett közbe Tristan, én meg kiröhögtem őket - Először tényleg menjünk el kajálni, aztán ott majd kitaláljuk, hogy mi legyen.
Nem sokkal később már egy étteremben ültünk, és a rendelést vártuk. Megint olyan volt, mint régen. Con Snapchat videókat készített a rajongóknak, Tris a hajából próbálta kihalászni a villát, amit belerakott(?), én őt videóztam, ami aztán persze Instagramon landolt, James pedig a Twittert kezelte. Ez már valamiért bevett szokás nálunk, hogy kajára várva a közösségi oldalakat építjük, talán ez is bizonyítja, hogy sok tekintetben mi is csak normális húszévesek vagyunk. Fél lábbal még a gyerekkorban, de félig már az életben. Hát, ahogy elnéztem a társaságon, mi még leginkább két lábbal a gyerekkorban táncolunk, de nem volt időm elmélyedni a gondolatokban, hanem inkább segítettem kivarázsolni azt a villát Tristan hajából, folyamatosan nevetve. Amint a pincér meghozta a kaját, minden más a háttérbe került. Kissé kaja központúak vagyunk, mind a négyen, úgyhogy amint elénk rakták az ételt, úgy estünk neki, mint akik hetek óta nem ettek. Én is örömmel tömtem magamba valami ausztrál specialitást, aminek nem tudom a nevét, de finom volt, James viszont láthatóan a mennyországban érezte magát, miközben egy kisebb etióp falu éves fogyasztását tüntette el laza fél óra alatt. Miután megállapítottuk, hogy még két falat, és visszaajándékozzuk a természetnek az elfogyasztott fogásokat, visszamentünk a hotelbe. Mondjuk nem bírtuk sokáig, mert egy fél óra után megint unatkozni kezdtünk, ezért a neten kezdtünk keresgélni valami helyet, ahova elmehetnénk. Itt egy kicsit eszembe jutott Cecilia, ha felhívtam volna, biztos kapásból mondott volna egy helyet, ahova elmehettünk volna, de nem tettem. Az első okom az volt, miszerint kell egy kis idő, amikor nem találkozom vele, és amikor nem körülötte forog az összes gondolatom. Kicsit kezdek kifordulni magamból, már nekem is feltűnt, úgyhogy igazán kellett egy délután, amikor nem vagyok ráutalva. Másrészt meg akármennyire is fájt, de hagynom kell őt, hogy Jackkel legyen. Gondolom az incidensünk után egyből odarohant, hogy vele lehessen, és elfelejthesse az éjszakát. De valamiért megértem, és ha neki így jó, hát ez van. Fog ez még változni, biztos vagyok benne. Szóval mindenféle helyszínt megnéztünk, ki-ki saját mobilról, amikor James elénk dobta a sajátját.
-Deszkapálya? Király - lelkesedtem be. Ezer éve nem deszkáztam, pedig a legjobb hobbinak tartom. Szerencsére a gitáromat és a deszkámat mindenhova viszem magammal, ezért most is nálam van.
-Ja. Nincs annyira messze, Solo és Dean majd eldobnak minket. Con, Tris? - kérdezte őket is. Egyikük se az a nagy gördeszkás típus, persze mind a ketten tudnak, de míg Connor folyton próbálkozik, sose jön össze neki, addig Tristant szimplán csak nem köti le.
-Hát, az is jobb, mint itt ülni, szóval csapassuk - mondta az utóbb említett barátom
-Remek - csapta össze a kezét James, és úgy örült magának, mint egy óvodás - Szólok is a többieknek, mindjárt indulhatunk is, haha - vette kézbe a telefonját, és nagy boldogan felhívta a menedzserünket. Hogy Dean, a fotósunk milyen okból jött velünk, azt először nem tudtam, azt hittem, ő is deszkázni jött. Nem gáz, nagyon nagy arc ő is, mint Solo, de nem válaszolt a kérdésemre. Vállat vontam, mert hát végül is nem annyira érdekelt. A pálya amúgy egy nagy park elkerített részén kapott helyet, baromi hangulatos volt, akkor is, ha a szépen elrendezett bokros-fás környezetből kicsit kilógott a betonból alkotott pályák sokasága.  Legnagyobb meglepődésemre este hét környékén nem volt ott senki, bár ennek örültem. Az egész parkban alig voltak páran, pedig számítottam rá, hogy összefutunk pár rajongóval. Nagyon jó volt ekkora nyugalomban deszkázni, igazából mér rég éreztem ilyet. Egész kissrác korom óta imádom a gördeszkákat, a legelsőt talán még nyolc vagy kilenc évesen kaptam. Volt idő, pár évvel később, amikor még versenyeken is indultam vele, bár ott azért nem értem el akkora sikereket. De szórakozásnak jó volt. Utána kezdtem a gitározásba, mint másik hobbi, aztán az éneklésbe. Akkor még nem gondoltam volna, hogy évekkel később ebből fogok élni, erre tessék, itt vagyok, egy turné állomásán, és mégis itt játszom, mint egy gyerek. Talán ezért is szeretek zenész lenni. Ez a munka nem követeli meg azt, hogy hirtelen felnőj, és felejts el mindent, amit régen szerettél, csak mert felnőtt vagy. Itt lélekben addig maradsz gyerek amíg akarsz, lehetsz húsz, harminc, vagy akár ötven éves is, csinálhatod a gyerekes dolgaidat, és nem fognak hülyének nézni érte. Sőt, a rajongók kifejezetten szeretik.
Egy csattanásra kaptam fel a fejem. Persze, hogy Connor volt az, szétterült az egyik rámpa tövében, és megállás nélkül röhögött magán. Szórakozottan figyeltem a próbálkozásait, aztán odagurultam hozzá.
-Figyelj, így csinálják a profik - húztam el az orra előtt, és ugrattam párat
-Felvágós - nevette el magát, aztán feltápászkodott. James a pálya másik oldalán száguldozott, nem úgy tűnt, mint akit érdekel bármi más a deszkáján kívül. Tris egy jó fél óra ugratás után megunta, és telefonnal ácsorgott az egyik platón. Néha ő is újra meg újra felkapta a saját gördeszkáját, de nem nagyon vette ki magát a délutánból. Egyszer csak eltűnt a szemeim elől, majd egy negyed óra után egy kis zacskóval a kezében tért vissza. Kíváncsian odagurultam hozzá, mire a kezembe nyomott egy kis dobozt.
-Haver, egy isten vagy - vettem el hálásan a kezéből a kedvenc fagyimat. Persze erre a mondatra James is felhagyott a deszkázással, és odarohant hozzánk. Connor addigra már szó nélkül kitépett egy jégkrémet a zacskóból, és enni kezdte. Nekem ekkor szemet szórt valami, úgyhogy kérdőn néztem Deanre, aki elrakta a kameráját.
-Felvettem, ahogy deszkáztok, meg fotókat is készítettem - kezdte - Egyrészt baromi jó képek készültek, másrészt a videók még jók lehetnek bármire. Bevágásnak egy új kliphez, vagy akár külön videóknak is. Volt egy sejtésem, és tényleg király lett.
-Mutasd a képeket - vette ki Con a kamerát a kezéből, mire Dean arca megrándult
-Ne kend össze! - szólt rá. Dean allergiás arra, ha valaki összefogdossa a kameráját, igazi fotós. De ismer minket, és amennyire lehet, meg is bízik bennünk. Már ami a kamerát illeti, egyébként pedig száz százalékosan. Elég régóta ő a fotósunk, bár legelőször nem is vele dolgoztunk. Az első hivatalos fotósunk a nővérem, Natalie volt, csak egy évre rá kértük fel Deant, aki elvállalta a melót.
-Szerintem lassan visszamehetnénk - nézett körbe Solo
-Jó, de előtte még sétáljunk egy kicsit - kértem - örültem a természetnek, napok óta csak be voltam zárva négy fal közé, úgyhogy elindultam, nyomomban a többiekkel. Lőttem pár képet a mobilommal, mert nagyon tetszett a park a naplementében, amikor egy ismerős arcot véltem felfedezni a távolban. Fokozódó döbbenettel vettem észre, hogy nem is egyedül van, de aztán végképp elakadt a lélegzetem
-Hú, bazdmeg - esett le az állam, és a többiek is észrevették. A döbbenet helyére beférkőzött a düh, és elindultam a párocska irányába
-Brad, ne menj oda! - kiáltott utánam Tris, de mindegy volt. Akárkit is csókolt meg Jack, messziről is láttam rajta, hogy ő nem Cecilia.

2015. október 4., vasárnap

13. What the hell happened last night?

Ismét itt vagyok egy új résszel, tudom, ez most megint elég rövid lett, de ígérem, a következő hosszabb lesz:) Még megkérdezem: kinek hogy tetszik a Wake up? Én már most imádom, és holnap kijön a klip is, és végre le is tudom majd tölteni a számot...(és lehet az ébresztőm, hahah :DD) Remélem ez a rész is tetszeni fog, ne felejtsetek el visszajelezni :3 ;)


Az ágyamban ébredtem, a hotelben. Fogalmam sem volt, mi van velem, de arra határozottan nem emlékeztem, hogy hogy kerültem ide. A legutolsó emlékem a lehajtott pohár valami volt abban az eldugott kocsmában, aztán... Hiába erőltettem az agyamat, minduntalan csak a fejembe nyilalló fájdalmat éreztem. Nyöszörögve megfordultam az ágyban, és kinyitottam a szemem.
-Szép kis buli volt, nem? - hallottam egy hangot a szoba másik végéből, aztán megláttam a gazdáját is. James feküdt az ágyán vigyorogva, és a mobilját nyomkodta.
-Mi az Isten történt velem? - próbáltam felülni, de aztán feladtam a próbálkozást, és visszazuhantam a párnára
-Hát, te aztán rendesen kiütötted magad. Valahol a harmadik pohár után kellett volna leállnod...
-Mennyit ittam? - fogtam a fejemet
-A hatodik poharat mér elvettem tőled - röhögött - De azért a kis barátnőd se semmi. Becsípett ő is, elég rendesen. Jó, mondjuk úgy, hogy az egész társaságból csak én maradtam nagyjából józan, de a többiek azért tudtak mértéket tartani - forgatta a szemét - Cecilia is csak nemrég ment haza
-Mi?! - tisztult ki a fejem egy pillanat alatt annyira, amennyire csak egy másnapos embernek ez sikerülhet - Cecilia itt volt?! Mennyit? És mikor? És minek?
-Mondom, most ment haza. Solóval úgy gondoltuk, hogy talán inkább idehozzuk őt, mint Jackhez, mivel a kollégiumba be se tudott volna jutni...
-Itt aludt?! - hördültem fel, és sikerült felülnöm az ágyban. A rémület bekúszott az agyamba, és mindenféle gondolatokat hozott magával. Te jó ég, vajon mit csinálhattam? A gondolataim valószínűleg a fejemre voltak írva, mindenesetre James iszonyú hangosan nevetni kezdett.
-Ne örülj, nem veled. Szereztünk neki matracot - hát igen, a problémamegoldó képességünk verhetetlen - Elég korán felébredt, mikor én felkeltem, már ébren volt. Meg akarta várni, amíg te is felkelsz, mondani akart valamit neked, amit nekem nem volt hajlandó, de tizenegykor elment haza.
-Kurvajó - közöltem, és megráztam a fejem. Nos, ezt nem kellett volna, tekintve, hogy vagy egy percig szédültem utána, de egy próbát megért. Amikor újra egyenesbe került minden felálltam, és odavonszoltam magam a minibárhoz. Kivettem belőle egy üveg vizet, és egy hajtásra kiittam a felét. Ettől kitisztult a fejem egy kicsit, és visszaültem az ágyra. Előkotortam a telefonom (a párnám alatt volt, fogalmam sincs, miért), és feloldottam. Ahogy sejtettem. Két nem fogadott hívás, meg egy üzenet.
"Ha felkeltél, kérlek, hívj fel, beszélnünk kell, fontos. Xx C."
-Te, James... Csináltam bármi őrültséget tegnap este?! - az emlékek csak nem jöttek maguktól, de nekem tudnom kellett - Bármit, amit nem kellett volna.
-Nem igazán, azt leszámítva, hogy térden állva szerelmet vallottál Ceciliának - mondta, mire megállt bennem az ütő. Ó, hogy az a...... James látva az arcomat megint elröhögte magát - Csak vicceltem, te idióta!
-Nem mész te a...?! - méltatlankodtam, majd hozzávágtam az első dolgot, ami a kezembe akadt. Távirányító-James 1-0, headshot. - Majdnem megállt a szívem, kretén. Ilyenekkel nagyon ne szórakozz, mert semmire nem emlékszem, és fogalmam sincs, mit akar tőlem! - mondtam dühösen, majd visszahanyatlottam az ágyba, és behunytam a szemem. Próbáltam emlékezni, erőltetni az agyam, átvenni a tegnap éjszakai történéseket. Nem jártam túl sok sikerrel, de azért derengeni kezdtek a dolgok. A második pohár. Valamin nagyon nevettünk. Táncoltam is, aztán még ittam egy pohárral. Énekeltem, Connor becsatlakozott. Aztán egy halvány foszlány arról, hogy elhívtam Ceciliát táncolni. És táncolt velem. Aztán... Ahogy a fülembe súg valamit, és... csókolóztunk. De nem.. Az nem lehet! Azt biztos csak álmodtam! Jézusom, ha megcsókoltam Ceciliát.... Úristen, hát én meg fogok halni. Kipattant a szemem, és a telefonom után kaptam. Írtam egy rövid SMS-t, miszerint a szálloda előtt várom negyed órán belül. James persze nem kis csodálkozással figyelte, ahogy egy perc alatt átváltottam idegbeteg üzemmódra, de kellett még pár perc ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjak szólalni.
-Mi van, haver? - kérdezte
-Azt hiszem, smároltam vele - sápadtam le újra, és ököllel belevertem egyet az éjjeliszekrénybe
-Azt a rohadt... - kerekedett el a szeme
-James, én egy akkora, de akkora balfasz vagyok - masszíroztam az orrnyergemet - Hogy voltam képes megcsókolni?! És ő? Hogy hagyhatta?? Mert nem tiltakozott, az biztos....
-Részeg voltál, meg ő se volt túl józan - érvelt
-De barátja van!
-Mióta érdekel ez téged? - nevette el magát, de én ezt a helyzetet rohadtul nem találtam viccesnek
-Nem az a lényeg, én tehetek arról, hogy barátja van! Ó, te jó ég! - a szekrényhez léptem, kivettem belőle egy pólót, magamra húztam, aztán feltéptem az ajtót és kiviharzottam rajta. A liftben állva párszor beletúrtam a hajamba, de nem segített. A földszintre érve kiszálltam a liftből, és nem tudtam mit kezdeni a kalapáló szívemmel. Pár perc várakozás után úgy éreztem, megőrülök, ha tovább kell állnom, és várni, de szerencsére(vagy pont nem) begurult egy taxi a szálloda elé, és kiszállt belőle. Amikor meglátott engem, egy kicsit lesápadt, de még ebben a helyzetben is meg kellett jegyeznem magamnak, hogy milyen jól áll neki ez is... Odasétált hozzám, megállt előttem, majd lesütötte a szemét.
-Nézd, én.... Én nem is tudom.... - kezdte, de félbeszakítottam
-Nem történt semmi, oké?
-Nem... Nem történt? - kérdezte
-Nem történt semmi, - ismételtem meg a mondatot, amit elsőre is nehezemre esett kimondani - részegek voltunk. Egyikünk se tehet arról, ami történt - sóhajtottam
-Ez igaz - láttam rajta, hogy megkönnyebbült - De akkor sem lett volna szabad... Istenem... Most jöttem össze újra a barátommal, és képes voltam megcsalni?! - lábadt könnybe a szeme, nekem meg görcsbe a gyomrom
-Na na na, ez azért nem volt megcsalás.. Cecilia, nem voltunk magunknál! Ne magadat hibáztasd, én pont ugyanakkora részben az vagyok, mint te, pedig leginkább csak a pia tehet róla...
-Figyelj, Brad - sóhajtott hatalmasat - Fogalmam sincs, mi történt, vagy miért történt. De meg kell egyeznünk, hogy Jacknek ezt baromira nem szabad megtudnia, oké?! Basszus, nem is tudom, hogy reagálna, ha megtudná, hogy csókolóztam veled, aztán még nálatok is aludtam...  - az ő szájából mennyire más volt ezt hallani... - Ígérd meg, hogy nem mondod el neki!
-Hülyének nézel? - röhögtem el magam kínomban - Szerinted képes lennék elmondani neki? Nem történt semmi, megegyeztünk? - próbáltam őszintén rámosolyogni, de nem nagyon ment
-Nem történt semmi - ismételte meg ő is, aztán elnevette magát - El sem hiszem az egészet. Bradley Simpson, veled csak a baj van!
-Sajnálom - mondtam őszintén
-Ez van. Nézd, most megyek, mert még rengeteg dolgom van, aztán majd még beszélünk vagy valami - ajánlotta fel, mire felgyorsult a pulzusom. Hát ezek után sem utál, és még le se mondott rólunk?
-Oké - bólintottam - Holnapután megint koncert - emlékeztettem rá - Van kedved eljönni?
-Még meglátom - vonta meg a vállát, aztán intett, és leintett egy taxit. Néztem, ahogy elhajtanak, aztán visszaindultam a szobámba. Annyira össze voltam zavarodva, mint még soha. Szeretem ezt a lányt. Ő meg Jacket szereti. Smároltunk, és mégsem menekül előlem. Olyan, mint egy angyal... Akit megszállt a démon. Mi a fene van velem?! Hatalmas szarba keveredtem, és nem tudok kimászni belőle. Hogy is van az a dal? Ja igen. A szerelem nem egy választás...