09. My conscience is heavy, i'm a wreck

-Jó nagy szarban vagy - szólalt meg Connor egy kis idő után, de egyetlen pillantásom elég volt ahhoz, hogy inkább befogja. Jól tette... Idegességemben rácsaptam egyet a dohányzóasztalra, majd ráparancsoltam Jamesre, aki a fejét fogta

-Hívd fel Solót. Most. Le kell szedetnünk a cikket, mielőtt bárki is meg... - a telefonom pittyegése vágott a szavamba - ...látná - felemeltem a mobilt, és közben erősen imádkoztam az égiekhez, hogy ne attól jöjjön, akire gondolok. Hát persze, hogy attól jött. Enyhén remegő kézzel megnyitottam Jack üzenetét (csak tudnám, honnan tudja a számomat?!), majd átfutottam:

"Egy órát kapsz, hogy leszedesd azt a szart a netről, különben nem viccelek, Simpson, ki foglak csinálni. Nem megmondtam, hogy mihez tartsd magad?! És nem, nem érdekel, hogy véletlen volt, azért volt, mert "híres" vagy, tőlem a brit királynő fia is lehetnél, azt is leszarnám! Egy óra, Simpson."

-A jó kurva életbe! - dobtam el a telefont is, majd a telefonba bőszen magyarázó Jamesre néztem. Ha a cikket nem sikerül leszedni onnan... Nem csak az orrom fogja bánni, annál sokkal több. Egyelőre az egyetlen amit tehetek, hogy próbálok nem felrobbanni, és reménykedem, hogy Jack nem rohant Ceciliához a cikkel. Igazából fogalmam sincs, mit szólna hozzá, ha meglátná, tekintettel arra, hogy a lány tele van logikai bukfencekkel, de van egy olyan érzésem, hogy annyira nem díjazná... James ebben a pillanatban kinyomta a telefont, mire mind a hárman rámeredtünk.

-Solo intézkedik, valószínűleg sikerül leszedetni, de azért nem vagyok benne biztos - közölte

-Hála Istennek! - nekem már a valószínű is elég

-Megtudta már valaki? - kérdezte Tristan

-Hát szerinted? Szerintem ez a faszarc szabadidejében a Google-on keres rám, hátha talál valamit, amiért kinyírhat. Most éppen ezért akarja betörni a fejem, úgyhogy jó lenne, ha egy órán belül tényleg lekerülne az a csodás pletyka..

-Miért is nem csodálkozom? Bradley, az a baj, hogy valamilyen szinten még igaza is van...

-De hát én azt leszarom! Annyira elegem van már, de tényleg. Nem lehetne hogy csak lefújjuk az összes rohadt koncertet és hazamenjünk?!

-Te meg vagy húzatva?! Ez az idei év legnagyobb állomása, tényleg el akarod ásni a bandát? - förmedt rám Connor, de még mielőtt visszaszólhattam volna, csörögni kezdett a mobilom. Felvettem, és körülbelül egy tonna kő esett le a szívemről. Solo volt az, sikerült leszedetni a cikket, bár nem keveset kellett érte fizetnünk. Miután kinyomtam a telefont, másodpercekig meg se tudtam szólalni, majd egy megkönnyebbült félmosoly keretében bejelentettem a hírt

-Probléma elhárítva ötven percen belül.

-Megmarad az orrod? - vigyorgott rám Tris

-Egyelőre biztos - vontam meg a vállam, majd az esti koncertre gondoltam. Most az egyszer éreztem azt, hogy nem akarok Ceciliával találkozni, és hálát adtam, amiért tegnap nem fogadta el a meghívást. Nem tudnék a szemébe nézni most, az biztos - Mikor kezdjük a próbát? - fordultam James felé

-Délután, az egész délelőtt szabad. Mivel szerintem mindannyian kellőképpen hullák vagyunk, ne menjünk sehova, még a kaját is felhozathatjuk - vont vállat, és egyet kellett vele értenem. Már nagyon ránk fér a pihenés, hiába csak most kezdtük az egészet. Reménykedtem, hogy én is ki tudok kapcsolni egy kicsit, szóval szó nélkül benyomtam a PlayStationt, és körbenéztem

-Ki játszik velem? - nem kellett kétszer kérdeznem, Tris szó nélkül elmarta a másik kontrollert, és rányomott az egyik focis játékra. Hiába, sok tekintetben mi is csak olyanok vagyunk, mint a többi ember. Például bolondulunk egy csomó idióta játékért. James eközben Instagramra töltögette fel a legutóbbi próba és koncert képeit, valószínűleg ez őt tényleg kikapcsolja. Con nemes egyszerűséggel bealudt a földön fekve, hát, azon se csodálkoztam. Ebéd tájékán felrendeltünk pár pizzát, jó szokásunkhoz híven elég hamar eltüntettük az egészet. James még gyorsan elvette az utolsó szeletet, néha csodálkozom, hogy képes ennyit enni. Kicsit később erőt vettünk magunkon, és Soloval együtt átmentünk a stadionba egy utolsó próbára. Láttam rajta, hogy szívesen kérdezne valamit a cikkről, de baromira nem volt kedvem most ehhez. Lelkiekben igyekeztem ráhangolni magam a koncert témára, tudtam, hogy ma este nem ötvenen lesznek, hanem vagy ezren biztos, tele lesz minden fotósokkal, már csak az első koncert miatt is. Szeretem csinálni, amit csinálok, de azért kiélveztem a hatalmas, üres teret. Miután a többiek is elhelyezkedtek, elkezdtük a próbát, onnantól csak csináltuk, ahogy jött. Egy órával a kezdés előtt fejeztük be, kicsit később is, mint terveztük. Kissé kifáradva dőltem le a pihenőben, miközben fél kézzel próbáltam lecsavarni egy üveg víz kupakját. Kis pihenés után elkezdtem készülni, átöltöztem, majd immár igazi "Brad Simpson image-dzsel" tértem vissza a pihenőbe. Megvártam amíg a többiek is készen lettek, majd az órára néztem. Tíz perc maradt a kezdésig, úgyhogy kiléptünk az öltözőből, köszöntünk a hangolóknak, majd megálltunk egy-két fotósnak is, Egészkor pontban felléptem a színpadra, nyomomban a többiekkel. AZ arcomon rögtön szétterült egy vigyor, amikor meghallottam a tömeg visítozását. Ez többek között az egyik, amiért szeretem amit csinálok. Tris beült a dobok mögé, James És Con felkapott egy-egy gitárt a földről, én is magamra csatoltam a sajátomat, és a mikrofonhoz álltam.

-Hello Sydney! - üvöltöttem a mikrofonba - akarjátok, hogy elkezdjük? - most nem éreztem helyét a néha előforduló kisebb játékokra kezdés előtt. Elengedtem magam, kikapcsoltam az agyam, intettem kettőt a többieknek, és elkezdtük. A nyitószámnak a Wild Heartot szavaztuk meg, a tömeg nagy örömére.Végre úgy igazán megkönnyebbültem, és szinte tudatlanul énekeltem végig az egész koncertet. Nagyon jó volt látni a sok rajongót, akik mind miattunk jöttek el, szerintem ezt az érzést sose fogom megszokni. A sokadik búcsúdal után tényleg befejeztük a koncertet, és az őrjöngés közepette lesétáltunk a színpadról. Korántsem volt még vége, a backstageben minimum 9 riporter várt ránk, úgyhogy negyven percig még villáminterjúkat adtunk. Miután megszabadultunk mindentől, kifulladva estünk be a pihenőbe. Az ajtóban állva hirtelen megtorpantam, amikor megláttam Ceciliát az egyik székben ülni. Kiszáradt a torkom, pláne hogy az arcáról semmit nem tudtam leolvasni.

-Brad, beszélhetnénk? - kérdezte, mire bólintottam egyet, és kimentem az öltözőből a folyosóra. Cecilia utánam jött, és becsukta az ajtót maga után. Kérdőn néztem rá, vártam, hogy kikeljen magából, de legnagyobb meglepetésemre mindez elmaradt. Egészen halkan szólalt meg.

-Figyelj, Brad... Milyen internetes cikkról van szó? Az egyik fősulis csoporttársam említette nekem, hogy tegnap este volt valami cikk az egyik híroldalon, amiben én is benne vagyok, de mire rákerestem, eltűnt. Csak szívatni akar, vagy most mi van?! - huh. Szóval nem tudja. Hazudhatnék neki, hogy az egész kamu, az egyszerűbb lenne. De nem tehetem meg, hogy hazudok neki. Nagy levegőt vettem, és elmondtam az igazságot.

-Tegnap este felkerült egy cikk az egyik szennyoldalra. A bandáról szólt. Vagyis, rólam... És rólad - láttam, hogy kikerekedett a szeme - A hajókázás közben valami idióta fotós lekapott minket és azt kezdték boncolgatni, hogy mi lehet közöttünk.

-És...? - nyújtotta el a kérdést

-Egy órán belül sikerült leszedetnünk a cikket, nyom nélkül. Nem hiszem, hogy sokan látták volna.

-Basszus! Bradley, erről nem volt szó!

-Én se gondoltam volna, hogy bármikor előfordul majd ilyen! A sajtó általában le se szar minket, legutóbb az albumunkról közöltek egy három soros szöveget! Nem hogy bármi ilyesmiről...

-De... De mi van, ha látták? Úristen... - hirtelen elsápadt, én meg eléggé megijedtem.

-Kire gondolsz? - próbáltam óvatosan kérdezni, nem tudtam, mit reagál majd rá

-Jack - csúszott ki a száján, mire meglepődtem, de szerintem ő is - ha megtudja, baromi pipa lesz rám

-Már tudja - mondtam halkan - még tegnap este látta.

-Tegnap este? Huh, de hát... Azóta már találkoztam vele! Miért nem szólt róla semmit? - láttam rajta az értetlenséget. De tényleg, Jacket én se így ismertem meg (ismertem meg újra), azt hittem, rögtön rohan majd hozzá - Ne haragudj, Brad, nekem most mennem kell - egy hirtelen mozdulattal megölelt, majd hátat fordított, és mire tudatosult bennem, hogy mit csinált, már el is tűnt. Én még percekig álltam döbbenten. Most.. Most megölelt? De aznapra már mindegy volt, azt hittem, semmin nem lepődöm már meg. Visszasétáltam az öltözőhöz, majd beléptem az ajtón. A fülemet egy ismerős szöveg ütötte meg, érdekes zenei aláfestéssel. Felnéztem, Tristan az asztalon dobolva, James gitárral , Connor pedig a füzetemmel a kezében állt.

-Jack, when we were younger, we hang out, we were inseparable - énekelte, én pedig rájöttem, hogy elég elhamarkodottan kijelentést tettem

-Pontosan mit is csináltok?!