10. You're close enough, close enough to touch

A kérdésemre mindhárman megdermedtek, Con pedig értetlenül nézett fel rám a füzetemből.

-Nem egyértelmű? A dalodat próbáljuk! Brad, már megvan a dallam nagy része, ebből tuti siker lesz! - lelkesedett érte, mire James bólogatni kezdett

-Igen, nemsokára beszélek majd Solóval is, meghallgatja ő is, aztán gondolkodhatunk tovább a dalon, nagyon is jó lesz az új albumhoz, de egyet árulj már el: mégis mikor írtad ezt? Mert szerintem tök király lett... - Nem hagytam, hogy befejezze, inkább a szavába vágtam

-Nem, nem nem, nem értitek?! - kezdtem idegesen - Ez nem egy dal! Illetve az, de nem nyilvános! Tudtátok értelmezni, hogy miről szól?! Könyörgöm, ha ez kikerül innen és a célszemély meghallja, karóba fog húzni! És ezt nem csak azért mondom, mert féltem a seggem, hanem mert ezáltal Cecilia is rájönne a valódi érzéseimre, és azt meg még baromira nem akarom! - kiabáltam, mire döbbenten meredtek rám - Most meg mit néztek így?! - kérdeztem valamivel higgadtabban

-Rajtad és Jacken kívül senki az égvilágon nem fogja tudni, hogy miről szól a dal valójában - kezdte Tris lassan. Úgy látszik mindhárman ellenem vannak... - És nem örökké maradunk itt. Miután hazamentünk, nyugodt szívvel nekikezdhetünk a dal felvételeinek, mert a világ másik végéről nyilvánvalóan nem fogja szétrúgni a segged, nem gondolod? - a szavaiban nem volt semmi sértő, de nekem valamiért mégis mintha egy kés állt volna a szívembe. Rájöttem miért, a teljesen ártatlan "nem maradunk itt örökké" mondata vágta ki a biztosítékot nálam. De igaza van. Két és fél hét, és elmegyünk innen, valószínűleg sokáig vissza se jövünk majd.. Az élet megy tovább, mi folytatjuk a turnét, dolgozni fogunk az új albumon, mint eddig is. De Cecilia itt fog maradni. Amennyiben nem változtatok rajta.

-Jó, de ez akkor is...

-Bradley, ne csináld már! A dal tele van érzelmekkel, a rajongók ezt imádják a legjobban! Emlékezz, a Risk it all volt annak idején a legfelkapottabb dalunk, ez pedig szövegben ugyanolyan érzelemdús, tényleg ennyire nem vágysz a sikerre? - James úgy tűnik, megértette a dalt, még akkor is, ha csak egy idegroham szülte azt

-Akkor sem. Még eldöntöm, oké? Addig légyszíves fejezzétek be az álmodozást, még nem döntöttem - zártam le a témát, majd leültem az egyik székre, és elővettem a mobilomat. Connor tanácstalanul ácsorgott még egy darabig, majd látta az arcomon, hogy nem viccelek, úgyhogy csalódottan ledobta a füzetemet az asztalra, és végigfeküdt a padlón. Körülbelül tíz perc kínos csend után, mialatt én a telefonom nyomkodásával próbáltam elütni az időt, Tristan halkan dobolt a széke karfáján (ha ideges, ha nem, folyton dobol, ez valamiféle szakmai ártalom lehet) James törte meg a csendet.

-És, holnap mi a program?

-Hát figyelj, nem tudom - feleltem - Nincs kedvem semmihez. Se várost nézni. - Ritka pillanat volt, mindannyian kerek szemekkel bámultam rám - se semmihez. Talán csak pihenni egész nap.

-Én moziba akarok menni - közölte Tristan, mire elgondolkoztam

-Mozi... ez jó ötlet.

-Szólok Solónak, elintézi, nem probléma. - James már elő is kapta a mobilját, és hevesen pötyögni kezdett rajta - Mit nézünk?

-Halálmindegy, csak nézni lehessen - ült fel Con a földön. Felmutattam a hüvelykujjamat, jelezvén, hogy hasonlóképpen gondolom, majd Tristan is heves bólogatásba kezdett. James vette a lapot, pötyögött még egy keveset aztán elrakta a készüléket.

-Holnap háromkor - közölte, én pedig ránéztem az órámra. Éjfél is elmúlt már, és éreztem ahogy lassan erőt vesz rajtam a fáradtság.

-Nem kéne lassan visszamenni a hotelbe? - ásítottam egyet, és felugrottam a székről

-Ugyanezt akartam kérdezni, mindjárt meghalok, úgy elfáradtam - mondta Tris, és nyújtózott egyet. Cirka 10 perc alatt sikerült elhagynunk a helyiséget, és kitámolyogtunk az épület elé a kocsihoz. A pár perces út alatt sikerült majdnem elaludnom, de kibírtam, és végül hullafáradtan estem be a Jamessel közös szobám ajtaján. Ruhástól beestem az ágyba, és megrökönyödve néztem, ahogy James még elindul zuhanyozni. Hiába, ő tisztaságmániás. Én meg fiú vagyok, nem foglalkozom ilyenekkel. Meg se vártam, hogy visszaérjen, hamarabb elnyomott az álom. Régen aludtam olyan jót, másnap kilenckor meglepően kipihenten ébredtem. James már nem volt a szobában, ebből következtettem, hogy Triséknél lehet. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, és megálltam a szomszéd szoba előtt. Kopogtam kettőt az ajtón, majd benyitottam. Megint igazam volt, James a földön ülve fifázott Trissel, Con pedig még az igazak álmát aludta. Na erre rögtön előtört belőlem a gonosz gyerek, úgyhogy miután párszor lefotóztam, Tris kezébe nyomtam a kamerát, én pedig kerestem egy sálat, amit végül James nyomott a kezembe, visszatartva a röhögését.

-Felvétel indul - mondtam nekik halkan, és odaléptem Con ágya mellé, majd a kendővel óvatosan csiklandozni kezdtem az orrát, aztán a nyakát. Fokozódó röhögéssel néztem, ahogy Connor megrándul, rúg egyet majd álmos fejjel kinyitja a szemét, és egyenesen belenéz a kamerába, amivel Tris természetesen az egészet felvette. Miután röhögve kinyomta a felvételt, a célszemélyben is tudatosult, hogy bizony nem álmodott.

-Na menjetek a picsába - morogta, majd a fejére húzta a takarót és a fal felé fordult, mire mindhárman röhögni kezdtünk.

-Passz ide! - szóltam Trisnek, aki visszadobta a mobilomat, a videó pedig fél percen belül az Instagramon landolt, és a visszajelzések alapján nagyon szórakoztatónak tartották... Con persze 10 percen belül már ébren volt, és azon fáradozott, hogy megszerezze az egyik Playstation konzolt, több-kevesebb sikerrel. A délelőtt szerencsére hasonló hangulatban telt, elfeledkeztem a munkáról, és hagytam, hogy otthonosan érezzem magam. Háromra elfuvaroztunk a moziig, ahol szerencsére VIP jegyeket kaptunk, úgyhogy még a film előtt feltankoltunk egy hadseregnek való mozikaját. A másfél liter kólámat egyensúlyozva löktem le magam az egyik székbe, és már nagyon hiányzott ez az egész. A film egyébként pocsék volt, még Solónak se tetszett, pedig ő választotta, de nekem már a moziélmény is elég volt. A film után a plázában persze nem maradtunk feltűnésmentesek, pár rajongó oda is jött közös fotóra hozzánk. Beültünk egy teázóba, ahol hetek óta végre sikerült innom egy jó teát. Nem hiába, ha valaki ezen kijelentésem után megjegyzi, hogy igazi brit vagyok, nem fogok csodálkozni... Rendkívül megnyugtatóan hatott a teázó légköre és berendezése, úgyhogy vagy két órán át biztos ott ücsörögtünk. Éppen egy kávéra vártam(három tea után már kellett valami más), amikor rezegni kezdett  a telefonom. Üzenetem jött, méghozzá Ceciliától, úgyhogy felvont szemöldökkel nyitottam meg.

"Hol vagy??" - csak ennyi állt benne, úgyhogy továbbra is meglepődve írtam vissza neki

"A plázában a teázóban, moziban voltunk a srácokkal, most itt ülünk. Miért?" - a válasza fél percen belül megérkezett, én pedig már nem tudtam magasabbra vonni a szemöldökömet:

"Odamegyek, beszélhetnénk?10 perc" - felálltam az asztaltól, gondoltam kimegyek a teázó elé,és ott megvárom

-Hová mész? - kérdezte Tris, mire megráztam magam

-Kiszellőztetem a fejem egy kicsit, tömény ez a fűszerszag - kamuztam szemrebbenés nélkül, és kiléptem a teázóból. Leültem egy közeli padra a folyosón, és vártam. Pár perc múlva felbukkant a távolban Cecilia (sietett, úgy tűnik), és amikor közelebb ért, gondoltam, hogy valami baj van. Amikor ránéztem az arcára, és láttam rajta a könnyfoltokat, úgy éreztem, hogy nem kell nekem a kávé, a pulzusom magától is az egekbe szökött.

-Mi történt? Cecilia, baj van? - kérdeztem tőle, a hangom pedig enyhén remegett. Nem szólt semmit, csak a szemembe nézett, azt hittem már meg se fog szólalni, de végül egész halkan kimondta a mondatot, amit mindig is hallani akartam, de a jelen pillanatban nem tudtam annyira örülni neki, mint azt képzeltem:

-Szakítottunk.