12. She needs a wild heart, i've got a wild heart

Sziasztok! Egy kis off az elejére. Igen, megint késtem, sajnos a suli idén húzósabb, mint hittem, és még ilyenkor se kímélnek a tanárok... Azért remélem tetszeni fog:) A design is megújult, amiért nagy-nagy köszönet Ropinak, gyönyörű lett:) Továbbá szeretném megköszönni, hogy már tízen vagytok, akik rendszeresen olvastok, ez hihetetlenül jól esik, és nagyon sokat jelent:)<3 Másrészt pedig, mit szóltok a fiúk új "Revolution" terveihez? Na és, ki várja már az október 2-át? Én tényleg azt hittem, hogy tegnap már ki is jön az új daluk, szóval "enyhe" csalódásként ért, hogy még ennyit várni kell, de hát biztos megéri, úgyhogy Wake up! :D 

Jó, talán tényleg egy idióta vagyok. Talán igaza van a többieknek, talán nagyon nem kellett volna megtennem ezt. Talán. De mivel mindig is önfejű voltam, szokás szerint nem nagyon érdekelnek a többiek. Jelenleg valóban eléggé úgy néz ki, mintha a vesztembe rohantam volna, de én tudom, hogy nem. Majd ők is rájönnek. Innentől csak annyi dolgom van, hogy csináljam, amit eddig, és várjak. Persze az idő sürget, sajnos rá kellett jöjjek. már csak két és fél hétig maradunk. De ha tényleg ismerem Ceciliát, és Jacket (utóbbiról azért már tudok egyet s mást...), akkor az az idő bőven elég lesz. Jelenleg főleg a karrieremre kéne koncentrálnom, mindjárt újabb koncert, itt a próbaidőszak, és még a dalokon is dolgozni kéne... Ehhez hasonló világmegváltó gondolatokkal keveredtem vissza a hotelhez. Egész pontosan gyalog, az út nem is volt annyira hosszú, nekem pedig jót tett ez a kis egyedüllét. A kapucnimat az arcomba húztam, így az a veszély se fenyegetett, hogy lekapnak az újságírók, vagy csak a rajongók. Most nem volt hangulatom semmi ilyenhez. Fogalmam sincs, hogy az emberek miért hiszik azt, hogy sztárnak lenni egyszerű, könnyű, semmi munkával nem jár, és csak "élvezzük az életet".. Na hát, ez a semmi munka néha napokig tartó stúdiózást, próbákat vagy csak egyszerűen gondolkodást jelent, mert igen, a dalok se pattannak csak úgy rögtön ki a fejünkből...(kivéve, ha mégis). Hiába "csak énekelgetünk", ez a munka néha több stresszel jár, mint egy hétköznapi foglalkozás, rengeteget kell utazni, és az utóbbi időben a szabadidőm is jelentősen csökkent. Na persze ez nem ilyen egyoldalú, ha csak ezeket nézném már rég hagytam volna az egészet a francba. Nagyon is szeretem csinálni, szeretem a bandát, az életem része, de azért mindenkinek lehet szar napja. Elég késő volt, mire visszaértem a hotelbe, James mégse volt a szobában. A dohányzóasztalon találtam egy cetlit, a kézírását megismertem. Azt írta, Conékkal elmentek kondizni, ha van kedvem, menjek utánuk. Hozzátette, hogy ha lehet, tényleg gondolkozzak a dalokon, a Jack-et pedig gondoljam át még egyszer, jó alaposan. Félresöpörtem a papírt, és feltettem a lábaimat az asztalra. Elővettem a jegyzetfüzetemet, amiben az ominózus dalszöveg helyet kapott, ám némi változtatást véltem felfedezni rajta.  Többek között a szöveg alá firkált kottát, ami eddig nem volt ott. Elővettem a gitáromat, és pengetni kezdtem a dallamot. Valahonnan ismerős volt, aztán beugrott, hogy a többiek a koncert után a pihenőben is ezt játszották. Connor vagy James sokat dolgozhatott a dallamon, egész nagyszerű a hangzása. Elkezdtem mellé énekelni a szöveget, egymás után többször is. Elképzeltem, hogy hangzana basszgitárral és dobbal kiegészítve, kicsit felerősítve a dalt. A francba, tényleg nagyon erős szám lenne. Leheletnyivel erősebb, mint az eddigiek, egy kicsit talán tombolós is. Biztos, hogy sokaknak tetszene. De nem, ezt akkor sem lehet. Maximum akkor, ha majd vége ennek a turnénak. Addig viszont inkább félretenném ezt az egészet. És igen, jó alaposan átgondoltam. Közel voltam hozzá már jó párszor, viszont ezzel talán tényleg kihúznám a gyufát, de nem veretném meg magam, ha nem muszáj. Egy olyan gyerekkel még annyira se, aki négy évig bokszolt évekkel ezelőtt. Hát igen, hihetetlen, mennyire szar egy helyzet ez. Apropó, Jack. A látogatásom óta eltelt majdnem négy óra. Vajon felhívta már Ceciliát? Kibékültek? Lehet, hogy Cecilia már régen nála is van, és..? Nem fogok erről gondolkodni, nem akarok. Holnap legkésőbb úgyis kiderül. Nem megyek le edzeni a srácokhoz. Inkább csak benyomom a tévét, és megnézek valami gagyi filmet. Rám fér.

A fotelban aludtam el, és ott is keltem fel hajnalok hajnalán. Igazából hét óra volt, de cirka hat óra alvás után nem voltam teljes passzban. Megpróbáltam megmozdítani az elgémberedett nyakamat, majd odasétáltam az ágyamhoz, és ráugrottam. Felvettem a földről a mobilomat, majd végigböngésztem az éjszaka történéseit. A közös Instagram-fiókra feltöltődött kilenc fotó, abból nyolc a konditeremben készült. James a tükör előtt pózol. Tristan a futópadon, Connor a futópadon. James és Connor súlyzókkal, meg hasonlók. Az utolsó képen nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Ébredés után az első gondolatom az volt, hogy vajon mennyire lehetetlen az a póz, amit alvás közben produkáltam, nos hát, tényleg az volt. A képen kifordult nyakkal, tátott szájjal és kicsavarodott karokkal aludtam az igazak álmát, remek látvány volt. "Bájos Brad" - csak ennyi volt a kép alá írva. A rajongók persze imádták a képet, én már mondjuk kevésbé. Csak Connor tehette fel,  úgyhogy meg kellett bosszulnom. Kitántorogtam a szobánk ajtaján, majd halkan benyitottam a szomszédba. Tris unottan nézett rám, majd intett egyet, mire biccentettem. Con szokásához híven még aludt, nem is ő lenne, ha ébren lenne ilyenkor. 

-Láttad a képet, ugye? - suttogta Tristan vigyorogva, mire bólintottam egyet

-Mi másért lennék itt? Hozz vizet - mondtam halkan, és előkészítettem a mobilomat. Mikor Tris visszatért egy üveg szénsavas ásványvízzel, elég hülyén nézhettem rá, majd legyintettem egyet. Nem számít, jó lesz ez is. Tristan kezébe nyomtam a mobilt, aki röhögve elvette tőlem, és benyomta a felvételt. Con nem igazán örült a másfél liter buborékos víznek, amit az arcába locsoltam korán reggel, de másik 50000 ember annál jobban. Persze az ébresztőből bunyó kerekedett, de nem bántam. Jó néha gyereknek lenni. Nem sokkal később James is megjelent, és közösen megegyeztünk abban, hogy ma szállodán kívül reggelizünk. Gyalog indultunk neki a városnak, remélve, hogy utunkba akad egy pékség, vagy valami kávézó. Fél óra bolyongás után találtunk is egyet, és gyakorlatilag mindent megkóstoltunk, amit lehetett. James alapból nem fogta vissza magát, egy laza háromfogásos reggeli után viszont jóllakott. Tetszett a hely, jó kis hangulata volt. Miután megkajáltunk, sétáltunk még egy kicsit, így négyen viszont nem tudtunk annyira észrevétlenek maradni. Itt Sydneyben nem túl alvósak az emberek, de pár autogram és fotó után mi is szabadultunk. Mire visszaértünk a szállóba, már majdnem dél volt. Nagyon nem volt kedvem semmihez, de James a szobába érve megállított

-Elolvastad a tegnapi üzenetet? Gondolkoztál  már rajta? - kezdett faggatni, mire sóhajtottam egy nagyot

-Hagyjál már. Megmondtam, hogy nem akarom szétrúgatni a seggem. 

-Van fogalmad róla, mekkorát veszíthetünk ezzel, ha elfelejtjük a dalt?

-Ki mondta, hogy elfelejtjük? Könyörgöm, James, azt mondtam, várjunk vele! Mit akarsz? Hogy itt, rögtön keressek egy stúdiót és vegyük fel a dalt?! Mi lenne, ha mondjuk, nem is tudom, megvárnánk, amíg hazaérünk, és utána rendesen felvennénk, a rendes helyünkön, úgy, ahogy szoktuk? Az albumba úgyis csak később kerülne bele, nem tökmindegy, hogy mikor lesz belőle bármi? Idő kell nekem, oké? - feleltem ingerülten. Kezd elegem lenni ebből a dalosdiból. 

-Mi volt tegnap? Nem is mesélted még - dobta le magát az ágyára, és felém fordult. 

-Beolvastam neki. Nem tudom, hatásos volt-e, de valamiért azt sejtem, hogy igen. Majd meglátjuk, de neki is megmondtam, hogy hamar eljön az én időm. 

-A szemébe mondtad, hogy rá fogsz hajtani a csajra? - nézett rám hitetlenkedve, majd felröhögött - Bátor vagy, hallod.

-Azt mondtam meg neki, hogy a barátnője fog rámhajtani. Különbség - vigyorogtam vissza

-Ennyire biztos vagy magadban?

-Abszolút - vontam meg a vállam, majd elővettem a gitáromat. Pengetni kezdtem, ami aztán átváltott a kedvenc dalaimba. James némán figyelt egy darabig, aztán elővette a laptopját és valamin ügyködni kezdett. Teljesen elmerültem a játékban, összerezzentem, amikor valaki hangosan kopogtatott az ajtón.

-Ne dörömbölj, gyere be! - kiáltottam ki, mert azt hittem, valamelyik fiú az. Csodálkoztam, hogy mikor lettek ennyire jólneveltek, máskor csak úgy betörnek, de amint kinyílt az ajtó, lefagytam. A küszöbön nem Tristan állt, nem is Connor, de még csak a menedzserünk se, hanem egy gyönyörű lány, akinek az arcán nyoma sem volt a fájdalomnak. Cecilia. Én kérdpn néztem Jamesre, ő ugyanolyan tekintettel nézett rám vissza, majd Ceciliára, aki továbbra is némán támasztotta az ajtókeretet. Hosszú, barna haja hullámokban omlott a hátára, apró sortja és felsője kiemelte a tökéletes alakját. Nehéz volt elszakítani a tekintetemet róla, legszívesebben órákig néztem volna.

-Na jó, én leléptem, kettesben hagylak titeket - állt fel James, majd az ajtó felé igyekezett. A "kettesben" szóra Cecilia elpirult, majd odébb lépett, hogy kiengedje Jamest az ajtón. 

-Ülj le nyugodtan - kínáltam hellyel, mire letelepedett az ágyamhoz közelebbi fotelba. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, nem tudtam, mit keres itt, és mivel továbbra sem szólt semmit, azt hittem, örök rejtély marad. Végül rám emelte hatalmas barna szemét, és egész lassan megszólalt.

-Képzeld el... Tegnap éjjel Jack felhívott. Azt mondta, hogy átgondolta a dolgokat, és megbánta, amit tett. Bocsánatot kért, elmagyarázta, hogy csak féltett engem, és dühös volt... Gyakorlatilag visszakönyörögte magát hozzám - ez a stílus, ahogy mesélt, megint egész új volt. Félénk, halk, de megvolt benne az a ceciliás hangsúly, amitől mégsem annyira sajnálnivalónak és esetlennek.

-Akkor minden rendben? - erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra, és talán én se tudtam, mit éreztem abban a pillanatban. Az agyam tudta, hogy ez is része a tervnek, de a szívem és az agyam másik fele majd megőrült a gondolattól, hogy ő és Jack megint együtt vannak....

-Igen, azt hiszem - mosolyodott el végre - De ezek után szigorúbb szabályok szerint fogok játszani. Nem érdekel, hogy félt, 18 évesen tudok magamra vigyázni. Nem jön velem sehova, ahova nem akarom, hogy velem jöjjön, és nem szólhat bele a döntéseimbe. 

-Hű. Ezt mind el is mondtad neki? - kérdeztem, miközben zakatolt az agyam. Ha Cecilia megtartja, amit most mondott, Jack úgysem fogja kibírni. Ez pedig nagyon-nagyon jó. 

-Persze. Először láttam, hogy felhúzta magát, de aztán szó nélkül lenyugodott. Azt hiszem, most már jó lesz. Úgy látom, valamiért észhez tért, és bármi okozta azt, én nagyon örülök neki - ha tudnád, hogy én voltam az a bármi..... 

-És, mit szeretnél csinálni ezután? - hülye kérdések, megint a hülye kérdéseim

-Talán szórakozni egy kicsit. Aztán a próbák közt megint berakhatok egy-két programot, ha még van kedvetek - vont vállat

-Természetesen van - mosolyogtam rá -, hogy érted a szórakozást?

-Hát, mondjuk elmehetnénk valahova. A srácokkal, vagy valami ilyesmi. Szívesen táncolnék már egyet. 

-Oh, oké - vettem a lapot, aztán majdnem elröhögtem magam, amikor eszembe jutott a megismerkedésünk estéje. Mintha ezer éve lett volna, pedig alig egy hét telt el azóta - Egy kikötésem lehet? Ne oda menjünk, ahol egy hete voltunk...

-Ismerek még pár helyet - nevette el magát. Istenem, annyira jól áll neki a mosoly, türtőztetnem kellett magam, hogy ne csókoljam meg. Sajnos még várnom kell azzal.

-Megölelhetlek? - csúszott ki a számon, mire elvörösödtem. Szarságok Simpson szájából, sokadik rész.

-Hát, miért ne? - nézett rám meglepetten, majd közelebb lépett hozzám, én pedig átkaroltam, és magamhoz szorítottam, miközben beszívtam hajának édes illatát. Nehezemre esett elengedni, de hát muszáj volt, még mielőtt eldurvult volna a helyzet. 

-Szólok a fiúknak, meg Solónak, ha akarod, nemsokára indulhatunk - léptem el mellőle, mire bólintott. Otthagytam, én pedig a szomszéd szobában felvázoltam a teljes helyzetet a 3 kíváncsi srácnak. Nem mondom, hogy egyetértettek velem, vagy a helyzettel, de mivel bulizni mindannyian szeretnek, szó nélkül belementek. Fél órával később már Solo autójában ültünk, és Cecilia navigálását hallgattuk. Amikor a kocsi leparkolt egy kis kocsmaszerű épület előtt, kiszálltunk. Megvártuk, amíg Solo otthagy minket, majd beléptünk a helyiségbe. Odabent enyhe füst terjengett, és a hangos zene ellenére egyáltalán nem voltak sokan. Azt hiszem, megtaláltuk a tökéletes helyet. Rávigyorogtam Ceciliára, aki rögtön a pulthoz lépett, és társalogni kezdett a csapossal. Végül felénk nyújtott egy-egy poharat, majd a magasba emelte a sajátját.

-Az éjszakára! - mondtam, majd meghúztam a poharamat. Az biztos, hogy ez este jól fogom érezni magam.